Bővítik a prágai repülőteret

MTI/iho   ·   2018.06.14. 18:00
praga_repuloter_vaclav_havel_kislid
Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér. A beruházások értéke 2026-ig mintegy 27 milliárd koronára (308 milliárd forint) rúg - közölte a cseh ČTK hírügynökség csütörtökön a repülőtér menedzsmentjére hivatkozva.

A repülőtéren, amely már ma kapacitásai határán működik, a következő években egy új fel- és leszállópályát építenek és kibővül, korszerűsödik a jelenlegi kettes terminál.

A munkálatok befejezése után 2026-ban a Václav Havel repülőtér évente mintegy 21 millió utas kezelésére lenne alkalmas a tavalyi 15,4 milliós új rekordforgalomhoz képest. A repülőtér menedzsmentje azzal számol, hogy az utasok száma az idén 17 millióra emelkedik. Szakértők szerint a repülőtérnek mai állapotában ez a maximális befogadóképessége.

A prágai nemzetközi repülőtérnek jelenleg két fel-, és leszállópályája van, a harmadik építését tervezik. A jövőben a régi pályákat döntően a felszállásra, míg az újat leszállásra használnák.

Az új fel-, és leszállópálya építését azonban bonyolítja, hogy a cseh főváros északnyugati szélén élő lakosok már hosszabb ideje tiltakoznak ellene. Szerintük az új pálya jelentősen rontaná a környéken élő lakosság életkörülményeit és negatív hatása lenne a természeti környezetre is.

Tervezik a repülőtér vasúti kapcsolatát is, egy szárnyvonal épülne, amelyen a Masaryk pályaudvarig, vagyis a belvárosig mennének a szerelvények. A korábbi elképzelések arról szóltak, hogy 2020-ban indulna az építkezés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek