Búcsú a kockakőtől

iho   ·   2013.04.19. 12:13
A BKK kiírta a közbeszerzési eljárást a VII. kerületben a Thököly út Hernád utca és a Dózsa György út közötti elavult, csúszós, kockakővel borított szakaszának felújítására. Az útszakasz hamarosan kiemelt beruházás keretében, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ idei útfelújítási programjának részeként újul meg – tudtuk meg a BKK közleményéből.

A Baross tér rendezésének felszíni munkálataihoz kapcsolódóan teljes szélességben átépül a Thököly út Hernád utca és Dózsa György út közötti szakasza. Megközelítőleg 322 méter hosszban kicserélik az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontva a nagykockakő burkolatot és a villamospályát, valamint a felhagyott villamosvonal felsővezeték-rendszerét.

Ez azonban a BKK szerint nem jelenti azt, hogy lemondanának a Keleti pályaudvar és Újpalota közötti villamosközlekedés fejlesztéséről, ugyanakkor a régi vonali infrastruktúra állapota már nem felel meg a mai követelményeknek, meghagyása ezért nem indokolt. Előzetes megvalósíthatósági tanulmány keretében pénzügyi és műszaki szempontból vizsgálják a Thököly úti villamosközlekedés visszaállításának lehetőségét. Egy új, nagy kapacitású, magas szolgáltatási színvonalú kötöttpályás kapcsolat kiépítésével ugyanis nagymértékben javítható lenne a XIV. és XV. kerület közlekedése.

A buszmegállót is átépítik és megerősítik, így az 5-ös autóbusz, valamint a 7-es buszcsalád járatai hamarosan bazaltburkolatú öbölbe tudnak majd beállni. Az érintett autóbuszjáratok az építkezés ideje alatt is változatlanul közlekednek majd, a megállók ideiglenes áthelyezéséről a BKK hirdetményeken tájékoztatja utasait.

A közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a Thököly út ezen szakaszán található öt gyalogátkelőhellyel együtt a közvilágítási hálózat is megújul. Az új zebrák kialakításakor fokozottan érvényesülnek az esélyegyenlőségi elvárások. A felújítás során a városközpont felé középen vezetett buszsávot alakítanak ki, ugyanakkor az úttest mindkét oldalán lesz kerékpársáv, a jobb oldalon pedig parkolósávot jelölnek ki. Korszerű burkolatot kapnak a járdák is, a Thököly út–Murányi utca, valamint a Thököly út–Dózsa György úti csomópontban pedig átépítik a közúti jelzőberendezéseket.

A kivitelezési munkálatok már július elején megindulhatnak, és szeptemberre be is fejeződhetnek.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.