Budapest egyre jobban tetszik a légiutasoknak

iho   ·   2014.01.31. 13:30
cim3

Minden idők legjobb értékelését kapta a Budapest Airport tavaly az utasoktól. Mind az üzleti utazók, mind pedig a turisták körében nőtt a budapesti repülőtér „tetszési indexe” 2013-ban. Az utasok véleménye alapján a kereskedelmi szolgáltatások terén különösen erős a budapesti repülőtér, míg egy sor másik szempont alapján, például a terminálok tisztasága, illetve nem utolsó sorban a biztonsági ellenőrzés hatékonysága és a repülőtéri személyzet felkészültsége, kedvessége jobb, mint az európai átlag, írja közleményében a Budapest Airport.

Fordulópont volt a reptér életében a SkyCourt megnyitása

A repülőtér üzemeltetője 2006-ban indította el az úgynevezett Airport Service Quality (ASQ), vagyis repülőtéri utas elégedettségi felmérést. Ez egy anonim kérdőíves vizsgálat, amit azonos nemzetközi szabványok szerint egy független piackutató cég, jelenleg a GfK Hungária végez a repülőtér termináljain. A kutatásban Európa 73 repülőtere vesz részt, köztük a budapesti is. A felmérés során 36 szempont szerint értékelhetik az utasok a különböző repülőtéri szolgáltatásokat 1-től 5-ig terjedő skálán. A gondosan összeállított kérdések gyakorlatilag mindenre kiterjednek a terminálon elérhető kereskedelmi szolgáltatásoktól kezdve a biztonságon át a tájékoztatási rendszerekig.

Az elmúlt években a felmérés alapján jól látszott a repülőtér fejlődése. A kutatás kezdetekor erős közepes osztályzatokat kapott a Budapest Airport, ezek az átlagok az utóbbi években már nem csupán megközelítették, hanem több esetben meg is haladták a jó minősítést. Az igazi áttörést a 2. Terminál fejlesztése és a SkyCourt átadása jelentette. 2011 óta meredeken emelkedik a Budapest Airport utas elégedettségi indexe. A növekedés csak az üzleti utazók szegmensében tört meg kissé 2012-ben – érthető okokból, hiszen a Malév eltűnésével éppen a számukra megfelelő légitársasági szolgáltatási színvonal és útvonalhálózat csökkent. Tavaly viszont ebben a csoportban is sikerült ismét javítani, hangzik a reptérkezelő közleménye.

A negyedéves felmérés után az egész tavalyi évre szóló értékelés is javuló utaselégedettséget mutat

„Minden jel szerint beértek azok a fejlesztések és új szolgáltatások, amiken hosszú ideje dolgozunk valamennyien, a repülőtéri partnereinkkel együtt, annak érdekében, hogy az utasaink magas színvonalú kiszolgálást kapjanak Budapesten. Nagyon örülök annak, hogy ezeket a pozitív változásokat az utasok is észreveszik és értékelik is egyben. Természetesen nem pihenhetünk meg a babérjainkon, mindig van mit tovább fejleszteni. Továbbra is az a cél, hogy az eddig elért eredményeken – ahol lehet – javítsunk” – foglalta össze Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.