Budapest és Rotterdam között is szállít már a Rail Cargo csoport

MTI/iho   ·   2018.10.31. 08:45
400px_railcargogroup

Októberben megkezdte menetrendszerű közlekedését Európa legnagyobb tengeri kikötőjét, Rotterdamot és a budapesti Rail Cargo Terminal–BILK logisztikai központot összekötő tehervonat – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt. kedden az MTI-vel. A mintegy ezernégyszáz kilométeres távot a vonat köztes megállók nélkül egy nap alatt teszi meg. A Magyarország legnagyobb vasúti és közúti bimodális terminálja és a rotterdami kikötő közötti vasúti összeköttetés olyan kedvező fuvarozási alternatívát kínál, amely még a kamiontársaságok számára is vonzó.

Elindította Rotterdam és Budapest közötti tehervonat-szolgáltatását a Rail Cargo Group. A szerelvények egy nap alatt teszik meg az ezernégyszáz kilométeres utat

A huszonkét vagonból álló szerelvények kapacitásának egy részét közúti fuvarozó cégek kötik le, hogy félpótkocsijaikat sofőrök utaztatása nélkül juttathassák el a kikötőbe. A vonat fennmaradó kapacitásával tengeri és tankkonténereket szállít. A budapesti BILK terminálra Rotterdamból érkező nem magyarországi rendeltetési küldeményeket a Rail Cargo Group projektvonatai továbbíthatják vasúton Románia, a görögországi, törökországi és olaszországi célállomások, illetve a déli tengeri kikötők felé. Ezáltal a vonatok nemcsak Magyarországot kapcsolják össze Hollandiával, hanem egész Nyugat-Európát Dél- és Délkelet-Európával.

A Rail Cargo Hungaria egy évvel ezelőtt kezdte meg a projektvonat rendszerek kialakítását. A Maria Theresia elnevezésű projektvonat a cseh és a dél-lengyel iparvidékről szállít termékeket a budapesti régióba, elsősorban a csepeli Szabadkikötőbe, a Balkan Express néven futó járat a Nyugat-Európa országaiból származó árut Magyarországon és Szerbián keresztül Görögországig és Törökországig fuvarozza, míg az idén szeptemberben indult Multigroup márkanevű vonatrendszer a magyarországi termelőüzemek áruit, illetve a nyugatról ide érkező tranzitfuvarokat juttatja el Bukaresten keresztül Ploiestibe, illetve a bulgáriai Stara Zagorába.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek