A népszerű és strapabíró Ikarus 260-as autóbuszok pályafutása 1971-ben kezdődött Budapesten. Az 1983-ig tartó ráncajtós korszakot követően a bolygóajtósok terjedtek el a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek eleje között. A gyárból legutolsónak érkező sorozatot 1992-ben vették át, amelyhez 2010-ben 1998-as és 1999-es évjáratú, korszerűbb kivitelű használt példányokat vásároltak Debrecenből. Az elmúlt időszak használt-, illetve új beszerzésű autóbuszai, az agglomerációs és BKK más szolgáltatói által ellátott viszonylatokra érkező alacsonypadlósok, továbbá a lassan forgalomba álló szóló Volvókból álló hibrid flotta miatt egyre kevesebb feladat jut a mára huszonhét éves átlagéletkorú, Ikarus szóló-autóbuszoknak.

A 182-es és 184-es járatokon ma már elsősorban a VT Arriva alacsonypadlósai közlekednek, a 31 éves autóbusz március végén befejezi pályafutását (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

Az autóbuszok állományából 2018. március 31-én ezúttal hat 260-ast vonnak ki, így a forgalomban részt vevő Ikarusok állománya hamarosan ötvenre csökken. A megmaradó aktív állományban ugyanakkor részt vesz az 1983-as évjáratú korelnök, a klasszikus fekete kapaszkodós korszaknak emléket állító BPO-100, a megőrzött ezüstnyíl, a mikulásbusz, az eredetileg elektromos ajtókkal és hátsó ajtónál alacsonypadlóval átépített, továbbá az Allison váltóval szerelt kísérleti példányok, illetve egy új építésű és egy emelt szinten felújított autóbusz is. A típust mára csak a cinkotai és a Dél-pesti garázsok üzemeltetik. Az idei év selejtezési hulláma elérte a nyolc évvel ezelőtti, Debrecenből érkező autóbuszokat is, az 1998-as évjáratúakból négy, az 1999-es gyártásúak közül egy búcsúzott a budapesti utasforgalomtól. Az autóbuszok érdekessége, hogy eredetileg kéziváltósok voltak, a Hajdú Volán építette bele Voith-típusú automatát az első éveket követően.

Négy, debreceni eredetű 260.30M típusú 260-as is töröltek a BKV állományából 2018. februárjában. A 2013. októberi délutáni fények megvilágításában jól láthatóak az utastér Debrecenből meghagyott színei. A buszt később felújították, sötétített oldalüveggel szerelték fel.

Az Ikarusok a kilencvenes években korszerűbb kivitelben a debreceni közlekedési szolgáltató megrendelésére készültek de néhány részletükben a régi időket idézték, pl a kapcsolók a műszerfal bal oldalán vagy a szofitaizzók az utastérben. A március végén búcsúzó 260-as Ikarusokról készült összeállítást galériánkban láthatják.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!