Budapesti e-buszok: a kormányra vár a Siemens

MTI/iho   ·   2015.02.25. 09:54

Ludvig László, a Siemens ágazati igazgatója egy háttérbeszélgetésen azt mondta, a hét (plusz tizennégy opciós) elektromos buszra, a töltési infrastruktúra telepítésére, valamint öt éves karbantartási periódusra kiírt tenderen feltételes szerződést kötöttek velük, mert a projektet teljes egészében uniós forrásokból finanszírozzák, és még nem ismert a kormány döntése arról, hogy engedélyezi-e a források felhasználását.

Az igazgató hangsúlyozta: február vége, illetve március eleje még elfogadható időpont lenne a döntésre, olasz partnerükkel, a Rampini buszgyártóval együtt az eredeti tizenhat hónap helyett vállalni tudják a 2015 végi határidőt a buszok leszállítására és az elszámolás befejezésére. A buszok szerelésének egy része Magyarországon, a Rábánál történne.

Az elektromos buszokkal kapcsolatban azt mondta, felméréseik szerint Budapesten 50–100 ilyen busz is közlekedhetne, egyebek mellett a Gellért-hegyen és a Margitszigeten is, de Budapest mellett Pécs, Győr, Miskolc, Kecskemét és Debrecen is érdeklődött a technológia iránt. Bár a buszok kétszer annyiba kerülnek, mint egy dízel üzemű, az üzemeltetés és a karbantartás jóval olcsóbb, és zajszintjük negyede a hagyományos buszoknak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek