Buszbaleset Székesfehérváron: tizenegy könnyű sérült

MTI/iho   ·   2016.05.25. 10:34

Horváth Diána, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a Budai út és a Királysor kereszteződésének közelében történt. Az ütközés következtében a buszon utazók sérültek meg, többségükben gyerekek. A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK) tájékoztatása szerint egy velencei iskolás csoport utazott a járművön. Valamennyi sérültet kórházba vitték. A Budai úton a négy sávból jelenleg csak kettő használható.

Farkas-Bozsik Gábor a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, hogy a buszon 41-en utaztak. A sérültek között nyolc gyerek van. A másik két járműben senki sem sérült meg. A KNYKK közleménye szerint a Gyúró felől közlekedő menetrend szerinti járat sávváltást követően ütközött egy előtte hirtelen lassító furgonnal. A fékezés ellenére az autóbusz vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet. A kilencéves Ikarus E94-es jármű a legutóbb múlt pénteken esett át teljes műszaki átvizsgáláson. Az autóbusz vezetője tapasztalt dolgozója a szolgáltató alvállalkozójaként teljesítő Viszló Trans cégnek, harminckét éve vezet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek