Pang a hazai buszpiac

Ács Attila   ·   2011.07.05. 08:00
credo_fooldal

A hazai közforgalmú autóbuszállomány (Volánok, BKV és egyéb városi közlekedési vállalatok flottája) csaknem 9000 járműből áll, ezek átlagéletkora jelenleg körülbelül 12 év, jóval magasabb az ideálisnál. Ahhoz, hogy ezt az értéket belátható időn belül sikerüljön leszorítani a nyugat-európai átlagra, évente legalább 600 új autóbusz beszerzésére lenne szükség, de ez már nagyon régóta nem teljesül: az utóbbi öt évet tekintve például 2006. volt a csúcs a maga 500 példányos járművásárlásával, de azóta folyamatos és erőteljes csökkenés tapasztalható. Tavaly például már csak kevesebb, mint 150 új busz állt forgalomba a Volánok színeiben, sok cég semmit nem vásárolt.

A média mégis a buszbeszerzésektől hangos az utóbbi időben, de azt általában elfelejtik hangsúlyozni, hogy a közelmúltban megjelent közbeszerzési eljárások egyelőre még csak hitelfelvételre vonatkoznak, ami sajnos az igazat megvallva egyelőre még bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Eredményes pályázat esetén is újabb tendereket kell majd kiírni – immár ténylegesen járműbeszerzésre – ahol az eredményhirdetés megint csak újabb hónapokat vesz majd igénybe, így könnyen előfordulhat, hogy az új buszokból idén már nem lesz semmi.

Egyes források szerint a járműbeszerzés jelenleg központilag, „fentről” van megtiltva a Volánoknak, pedig sok cégnél rendelkezésre állna az ehhez szükséges pénzügyi keret. Tény, hogy jelen pillanatban semmilyen ilyen irányú közbeszerzés nem fut, a Volánok a tavalyi év tendereinek opcióit igyekeznek lehívogatni, persze ezt csak ott tudják megtenni, ahol volt ilyen. „Krónikus kocsihiány” természetesen egyik társaságnál sem lépett fel, az utasbiztonság sincs veszélyben, viszont eme intézkedés szenvedő alanyai egyelőre éppen azok, akiken hosszabb távon segíteni szeretnének: a hazai gyártók. Az export ugyanis szintén nem úgy megy, ahogy kéne (illetve a jelenlegi cégek többségénél soha nem is beszélhettünk ilyenről), a hazai magánfuvarozóknak zömében nem olyan kategóriájú buszokra lenne szüksége, amit a hazai gyártók kínálnak (de a többségük egyébként sem tudja megfizetni az új járműveket), így megrendeléseik lassan elapadnak. Gyakorlatilag minden gyártó más megoldást keres a túlélésre: van ahol fejlesztenek, van ahol leépítenek, egyesek előregyártanak, míg máshol igyekeznek profilbővítéssel némi bevételhez jutni. De a hosszú felvezetés után térjünk rá a tárgyra, nézzük meg hogy az idei év első felében hány darab autóbusz talált gazdára!

Sajnos se a gyártók, se az üzemeltetők nem közölnek szívesen ilyen jellegű adatokat, ezért kénytelenek voltunk a saját megfigyeléseinkre, gyűjtéseinkre hagyatkozni, ez pedig azzal jár, hogy kisebb nagyobb pontatlanságok, néhány darabos tévedések előfordulhatnak. Jelen listában csak a „közpénzből vásárolt” új járművekkel foglalkozunk, így a használt és az alvállalkozós kocsik is kimaradnak, igaz komoly változások ezeken a területeken sem történtek.

Buszbeszerzések, 2011. első félév


A listát – akárcsak a korábbi években – idén is a Kravtex vezeti, tőlük a Bács, a Bakony, a Borsod, Hatvani, a Kapos, a Körös és a Somló Volán vásárolt összesen 31 darab buszt, a Kisalföld Volánnál pedig bérleti konstrukcióban fut további öt jármű (a részletes, típus szerinti elosztást a táblázat tartalmazza). Sikerük elsősorban a vételárban keresendő, ebben „nincs párjuk”, a közbeszerzési eljárásokon is általában versenytárs nélkül indulnak. Azt lehet mondani, hogy az idei évre érett be az EN9,5 típusú midibuszok, ami még kisebb, még olcsóbb az eddigi modelleknél; rögtön két társaságnál is megjelentek relatíve nagyobb mennyiségben. Továbbra is kelendő az EC12 típusuk, ami annakidején  központi volán-tenderek nyertes járműve volt több éven át (amíg voltak ilyenek).

A protó EN9,5-öst több cég is letesztelte, végül Nyíregyházán landolt (kép: pkzrt.hu)

Kevesebb, mint feleennyi buszt gyártott az idei év első felében a második helyezett Ikarus: ebben az időszakban kizárólag a Borsod Volánnál állítottak forgalomba 14 E134-est, a járművek egy részét a közlekedési cég miskolci telephelyén található, direkt erre a célra kialakított üzemben szerelték készre, több embernek munkát adva ezzel a hátrányos helyzetű régióban.

Ikarus E134 - valószínűleg a leghosszabb két tengelyes, teljesen alacsonypadlós busz Európában

A harmadik szereplő az egyetlen külföldi cég, a Scania, amely hazai viszonylatban egy újdonsággal jelent meg a piacon, az OmniExpress-szel. A Pannon Volán kettőt állított forgalomba ebből a turistabuszból, elsősorban különjárati feladatokra szánják őket. A baranyai cég járműparkjában mintegy másfél évtizeddel ezelőtt jelentek meg a Scania alvázas autóbuszok, ezek többségét az egykori Ikarus Egyedi Autóbuszgyár felépítményezte. Azt lehet mondani, hogy a tapasztalatok igen kedvezőek, a buszok még ennyi idő eltelte után is rendben teszik a dolgukat, remélhetőleg méltó utódokká válnak a mostani finn gyártású jövevények is.

A Scania OmniExpress új típusnak számít a hazai utakon (kép: omnibusz.blog.hu)

Tehát szumma új 52 busszal frissült az állomány az utóbbi hat hónapban, valószínűleg nem kell hosszasan ecsetelni, hogy ez nagyon kevés, de a jelek szerint az év hátralévő részében se lehet ettől komolyabb mennyiségre számítani. Pozitív fordulat talán majd csak jövőre következhet be, bízunk benne, hogy a nehéz pénzügyi helyzet ellenére (az utóbbi évekkel ellentétben) nem a vételár lesz az első és egyetlen tényező a beszerzéseknél, hanem nagyobb hangsúlyt kapnak a kényelmi, környezetvédelmi,  minőségi szempontok is.

Kapcsolódó hírek