Buszjárat köti össze Nagyváradot Biharkeresztessel

iho/közút   ·   2015.09.01. 13:45
otlbusz0

Sajtótájékoztatón jelentették be Nagyváradon, hogy újra menetrend szerint busz köti össze a román nagyvárost Biharkeresztessel. Három év után támad föl az összeköttetés. A nagyváradi közlekedési vállalat, az OTL az Auchan áruházzal kötött egy éves szerződést, így a járat esetleges veszteségét nem az OTL-nek kell lenyelnie.

Mint az Erdély Online írja, a busz egyik állomása a nagyváradi Auchan lesz, a bevásárlóközpont az aláírt szerződés alapján megtéríti majd az OTL-nek a járat nyereséges működtetéséhez szükséges összeget. Az összeg az eladott jegyek számától függ majd, nagyon alacsony érdeklődés esetén elérheti akár a havi tízezer lejt is. Egy jegy ára 500 forint lesz, vagy 7 lej, hétfőtől péntekig három járat közlekedik majd, szombaton és vasárnap pedig hat. Egyelőre nem vezetnek be bérleteket, de az utasok igényétől függően a későbbiekben ezek is szerepelhetnek majd a kínálatban. Csuzi István, az OTL vezérigazgatója bízik benne, hogy napokon belül a szállításügyi miniszter alá fogja írni a busz üzemeltetéséhez szükséges engedélyt, és a járatok szombattól már közlekedhetnek is.

Bevásárlóturizmust remél az Auchan, de a munkába járóknak is nagy könnyebbséget jelentene a járat elindulása

Miért kell a busz?

Huszár István nagyváradi alpolgármester vezette le: Biharkeresztesről sokkal több lehetőség van vonattal továbbutazni, mint Nagyváradról, ezért is fontos, hogy legyen egy buszjárat a két település között. Viszont az utóbbi tizenöt-húsz év során egyre nőtt azoknak a biharkeresztesi lakosoknak a száma, akik ott laknak ugyan, de nap mint nap Váradra, vagy környékére járnak dolgozni, nekik is hasznos lehet a buszjárat. Nem utolsó sorban Nagyvárad nem titkolt célja az, hogy magyarországi munkaerőt vonzzon ide, annál is inkább, mivel a határon túli településen jóval nagyobb a munkanélküliség, mint Váradon, ahol az ipari park nagyon sok munkahelyet teremtett. Viszont Nagyvárad költségvetése alacsony, a közszállítási vállalaté úgyszintén, úgyhogy szükségessé vált egy olyan üzleti partner, amely ennek a projektnek az anyagi hátterét is tudja biztosítani – ez pedig a nagyváradi Auchan.

Miért éri meg a bevásárlóközpontnak?

Lénárt Attila, az Auchan igazgatója elmondta: azért is érdekesnek tartották a projektet, mert a romániai áfa csökkenésével egyidejűleg a romániai bevásárlóközpontok vonzókká váltak a magyaroknak. (Romániában június elsejével 24-ről kilenc százalékra csökkent az élelmiszerek és nem alkoholos italok áfája, és 2016 januárjától további termékek áfájának csökkentését tervezi a román kormány.) Számolnak a vasárnapi zárva tartással is. Reményeik szerint a két település közötti buszjáratoknak köszönhetően napi 150-250 vásárlóval több látogatja majd a nagyváradi Auchant. Az OTL-lel kötött szerződés lényege, hogy a bevásárlóközpont felvállalja, hogy kifizeti a közszállítási vállalatnak azt a különbözetet, mely szükséges ahhoz, hogy a járat üzemeltetése egy minimális nyereséget biztosítson. Amennyiben az eladott jegyek száma havonta kevesebb, mint 1300 – azaz naponta átlagban kevesebb mint 43 jegy kel el – az Auchan havi tízezer lejt fizet ki a közszállítási vállalatnak, s értelemszerűen minél több jegy kel el, annál kisebb a kifizetendő különbözet. A járatok akkor válnak nyereségessé, ha sikerül eladni havonta legalább 2500 jegyet.

Nekik tuti megéri: vasárnap különösen...

A járatnak a magyarországi engedélye már megvan. Úgy tervezték, az utat mintegy 75 perc alatt teszik majd meg a buszok. Egyelőre egy közepes méretű, tizenkilenc ülőhelyes buszt üzemeltetnek majd, igény esetén további, nagyobb kapacitású járműveket is tudnak biztosítani. Hétfőtől péntekig román idő szerint 7.45-kor, 15.27-kor, valamint 17.45-kor indul a busz a Nufărul végén lévő buszállomástól. Az Auchan mellett a Decebal valamint a Dacia sugárúton, Szentjánoson, a borsi polgármesteri hivatalnál, a borsi vámnál, Ártándon, végül pedig a biharkeresztesi állomásnál áll meg. Szombaton és vasárnap az indulás időpontjai: 7.27, 9.45, 13, 15.27, 17.45, 20.45. Biharkeresztesről magyar idő szerint hétköznap 8 órakor, 15.40-kor és 18 órakor indul a busz, szombaton és vasárnap pedig az indulási időpontok, ugyancsak magyar idő szerint: 7.30, 10.00, 13.15, 15.40, 18.00, valamint 21.00 óra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek