Buszmegállót fogadhatnak örökbe a miskolciak

MTI/iho   ·   2013.10.26. 08:56

A megállók is a település szerves részét képezik, hasonlóan a terekhez, utcákhoz, járdákhoz, parkokhoz. Miközben észrevétlenül használjuk őket, többé válnak, mint egy várakozásra alkalmas hely. Találkozóhely, beszélgetéseink tere, és szerencsés esetben akár több esztétikai értéket is hordozhat - közölte tájékoztatójában a Miskolc Városi Közlekedési Zrt (MVK Zrt.), amely közös összefogással, megállóit felajánlva szeretné szebbé, különlegesebbé, vonzóbbá tenni ezeket a tereket, „mindennapi életünk megállóit”.

A felhívás célja az is, hogy a megállóhelyek kicsinosításával a lakosok közvetlen környezetüket is együtt tegyék szebbé, látványosabbá, különlegessebbé. A közlekedési vállalat iskolák, civil szervezetek, utasok, lakosok, vállalkozások jelentkezését várja az autóbusz-megállóhelyek megszépítésére. A programban részt vevőknek legalább havonta egyszer környezetszépítési akciót kell szervezni a kiválasztott megállóban és környékén 2014. május 31-éig.

A megálló szépítéséről a cég pontos leírást, esetleg látványtervet vár, hogy milyen módosításokat hajtanának végre (például: letisztítják a megállóhelyről a falfirkákat, a megállóhely szerkezetét kékre festik, kicserélik az eltörött ülést stb.). Az MVK Zrt. minden megállóhelyen feltünteti, hogy a megállót kik tették szebbé. A készítők emléklapot kapnak, illetve fotót az alkotásról. A kampány végén az örökbefogadott megállók versenyeznek, és a legtöbb szavazatot kapó megálló készítői miskolci városnézést nyerhetnek a közlekedési vállalat veterán buszával.

Arról nem szól a tájéoztató, hogy például a kék festéket, vagy az új ülést biztosítják-e, vagy azokat is az önkénteseknek kell saját zsebből beszerezni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek