Buszos felár a vasút érdekében

MTI   ·   2012.08.27. 08:01

Mint ahogy erről az iho.hu már júliusban hírt adott, módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity, EuroCity járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

Az iho táblázata a változásokról:

Az IC-kiegészítő jegy ára szeptembertől
km jegyár
km jegyár





0-100 150
260
380
120 175
280
410
140 205
300
440
160 235
350
515
180 265
400
590
200 295
450
660
220
325

500
735
240
355

500-tól
735





Ehhez hozzá kell adni a helyjegy árát, ami 0 és 150 forint között változhat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium most kiadott közleménye hangsúlyozza:  a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében a vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszer kialakítására törekszenek. Az átalakítás első lépcsőjében az eddig egységes tarifarendszert – a személyszállítási törvénynek megfelelően – országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, döntő részben változatlan díjtételekkel. Az új felosztás a későbbiekben lehetőséget nyit többszintű díjszabás alkalmazására az eltérő minőségű és jellegű szolgáltatások igénybevételekor.

Az emelt szintű szolgáltatást nyújtó országos vonatjáratokon (IC, EC, EuroNight) fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében a jelenleg jellemző 400 forintos szint alatt marad. Így több vidéki megyeszékhely és a főváros közötti utazás is olcsóbban tehető meg szeptembertől az IC és EC járatokon, a minőségi vonatokat érdemes lesz rövidebb távú utazásokhoz is igénybe venni.

A kezdetben korlátozott körben bevezetendő autóbuszos felár szintén a távolsági övezettel arányosan nő, és olyan viszonylatokban kell megfizetni, ahol a sűrűn közlekedő vasút magas szintű szolgáltatást biztosít, ezáltal az autóbuszok utasai számára valódi alternatíva. Szeptembertől a következő útvonalakon közlekedő buszjáratokon kell felárat fizetni: Budapest-M1 autópálya-Győr, Budapest-M1 autópálya-Szombathely, Budapest-M3 autópálya-Nyíregyháza, Budapest-M5 autópálya-Szeged. A magasabb autóbuszos felár bevezetésével megszűnik a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén. A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A tarifarendszerek közötti feszültségek feloldása érdekében a jegyek esetében megszűnik az 5 kilométeres tarifa. A helyközi bérletek változatlanul kiválthatók a legalacsonyabb díjövezetre is, így a napi rendszerességgel kis távolságra utazók kiadásai nem nőnek. A módosítások az előzetes becslések szerint növelik a szolgáltatók bevételeit, ezzel kismértékben csökkennek a költségvetés terhei is. A bevezetett változtatások utasforgalomra gyakorolt hatásait a szaktárca legkorábban fél év múlva felméri, majd a tapasztalatok alapján megteszi az esetleg szükséges korrekciókat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Kapcsolódó hírek