Mit Vasember, mi még leragadtunk az ózi Bádogembernél meg a keleti boszorkánynál. De legalább elmondhatjuk magunkról, hogy még láttunk Bybdtee-et, hétköznapi nevén halbivezért vonat elején, főszerepben dolgozni. Mert – és ez a durva! – amióta ilyen legutóbb történt, felnőtt egy újabb vasútbarát-generáció... És ha már boszorkány: innováció, boszorkányság a vezérlőkocsik konyháján! Zöld Hurok az új szuperhős, csupa nagybetűvel, mint a minapi Hungrail-jelentés fontos megállapításai és titulusai (kapaszkodjanak, szó szerinti közlés következik):

2017.12.04-én Fónagy János Miniszter-Helyettes Úr volt vendége a HUNGRAIL évzáró vezérigazgatói vacsorájának, amelyen Parlamenti Államtitkár Úr köszöntőjében többek között kiemelte, hogy a vasúti ágazat az elmúlt 6–8 évben kijött a negatív spirálból és a szektor teljesítménye évről-évre meggyőzőbb és ehhez az eredményhez gratulált a szektor megjelent képviselőinek. Dávid Ilona Elnök Asszony köszöntőjében értékelte a 2017-es évet, amelyben a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület mind szolgáltatási színvonalban, mind tevékenységében szintet lépett. Megköszönte minden tagvállalat támogatását, a munkában résztvevő kollégák aktivitását és Kellemes Ünnepeket Kívánt a szektor megjelent szereplőinek...

A 025-ös vezérlőkocsival az élén robog a Szombathely–Székesfehérvár személyvonat Öskünél 2009 tavaszán

De térjünk vissza a vezérlőkocsikra! A halberstadti kocsik története már több, mint egy évtizedre nyúlik vissza Magyarországon: a GYSEV és a MÁV-Start 2006-ban szerezte be vérfrissítésül szolgáló halbi-flottáját a Verkehrsentwicklungsgesellschaft Südosteuropa GmbH-tól. A Starthoz háromszáz került az NDK-s vagonokból, amelyeket a halberstadti Reichsbahnausbesserungswerk (RAW) gyártott 1978 és 1982 között, ezeket később több ütemben is felújították. Elmondható, hogy a közel harminc éves kocsik is jelentős színvonalbeli ugrást hoztak a 2006-os hazai flottába, és az elmúlt tizenegy évben sem csökkent a szerepük, a Start egyik alaptípusaként szolgálnak az országban mindenfelé. A háromszázból huszonhét Bybdtee a vezérlőkocsi, közülük tíz körül jár a MÁV hálózatán, főleg intercitykben és gyorsvonatokban. Fontos szerepük van: a többfunkciós térben kerékpár szállítható, illetve a kerekesszékes utasok is utazhatnak velük.

2007. november 22., Józsefváros. A V43 3187 és a Bybdtee 001-es az első közös futópróbára indul

De ami a legfontosabb: vezérlőkocsiként csaknem tíz éve láthattuk őket utoljára, és akkor is csak egy nagyon rövid ideig jártak Cirmos-tolta halbis ingavonatok a 40/41-es és a 20-as vonalon. Ja igen, tádáámm! Elmulasztottuk megünnepelni, de épp tíz éve, 2007 november 22-én gurult ki az első Cirmos  (V43 3187) az Északi Járműjavítóból. A 3187-est még huszonkilenc Cirmos követte, és bár nagyon keveset vezéreltek, a teljes felújításnak és némi modernizálásnak hála, lett harminc elég jó Szili a Dunántúlon.

Vezérlőkocsi mozdony mögött, orral előre, klasszikus Magyarország

Információink szerint a Start évtizedes szünet után reaktiválná a halbivezérek vezetőállásait, szeretnék ingavonatokban járatni őket. Ennek fontos műszaki feltétele, hogy az eddigi német vezérlőrendszert (ZWS – Zeitmultiplexe Wendezugsteuerung) kiegészítik úgynevezett zöldhurok-figyeléssel. Ezt azt jelenti, hogy a vonat indításának feltétele, hogy az összes kocsiajtó zárt helyzetben legyen. Információink szerint némi problémát okozott az, hogy a nem használt távvezérlési áramkörökben jellemzően érintkezési hibák lépnek fel – ezt a honos műhelyben, Dombóváron orvosolják.

De a vezérlőkocsikat is átalakítják: új fővizsgát kapnak, ami magában foglalja a belső tér arculathoz igazítását. Az üléshuzatokat kicserélik, a falakat átfestik, ahogy a kocsik külső fényezését is a mai dizájnhoz alakítják, például az eddigi fehér cirmossávok sáfránysárgák lesznek. A Görlitz 5 típusú forgóvázak fékrendszerét is átalakítják: tuskós helyett tárcsás rendszerű fékeket építenek be, aminek hatására többek között jóval csöndesebb lesz a fékezés. A vezetőálláson is lesznek változások: klímát szerelnek be, az ajtónyitó-záró gomboknak és a zöldhurok-ellenőrzőlámpának is helyet kell találni. Az első kocsi egy Youtube-videó alapján már működik is, már ami a vezérlést illeti.

A kezdeti időszakban a megújult ingavonati közlekedést Dombóvár környékén vezetik be a pécsi és a kaposvári vonalon. Ön szerint hol kéne járniuk a halbivezéreknek? A Pécs–Budapest–Miskolc tengelyen? Vagy a balatoni forgalomban a Déli pályaudvar terheltségének csökkentésével? Kommentben várjuk az ötleteket, hátha az illetékesek is olvassák! (Igen, tudjuk, a további kínzó kérdés, hogy mi lesz a Schlieren-vezérlőkkel, tíz év múlva talán kiderül!)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!