Cargolux-ügy: belépett a 787-es?

iho/repülés   ·   2011.09.19. 14:16

Egy, a barcelonai ISTAT-konferencián a Flightglobalnak név nélkül nyilatkozó forrás szerint a késlekedés oka nem is a 747–8F-családhoz kapcsolódik. A Qatar Airways egy másik ügyet, a légitársasághoz szintén késve érkező 787–8-asok utáni kompenzációt kevesli, s így akar a Boeingre nagyobb nyomást gyakorolni. Mint emlékezetes, a Qatar 35 százalékos részesedéssel rendelkezik a Cargoluxban.

A forrás szerint a Boeing és a Cargolux előző vezetése már korábban megállapodott a 747–8F-ek teljesítményproblémái miatti ellentételezésben. Ezt rúghatta fel most a Qatar vezérigazgatója, a Cargolux igazgatótanácsában is helyet (és szavazatot) kapó Akbar Al-Baker.

Más hírek szerint egy másik, meg nem nevezett vásárló is csúsztatná megrendelését: a korai, a PIP2-es továbbfejlesztéssel még nem rendelkező és később átépítendő gépek helyett későbbi példányokat venne át, melyek már a gyártósoron megkapják a szükséges fejlesztéseket. Állítólag a tárgyalások még a héten eredményesen lezárulhatnak a Boeing és a rejtélyes vevő között.

Egy másik forrás információi szerint a Cargolux az új részesedési arányoknak megfelelően átalakult igazgatótanácsa azért szavazott az első két Boeing 747–8R7F/SCD átvétele ellen, mert azok jelenleg használt GEnx–2B67 hajtóművei nagyobb fogyasztást produkáltak a tesztrepülések során, mint amit a Boeing a szerződésben vállalt. Ez valóban így van, ugyanakkor ez az információ már hosszú hónapok óta a Cargolux birtokában volt, hiszen szakértői Seattle-ben folyamatosan részt vettek a tesztrepülések kiértékelésében. Itt persze megint nagy kérdés, hogy a két cég jogászai pontosan milyen feltételeket építettek bele a szerződésbe.

Kapcsolódó hírek