Címet még ki kell találni

Van abban azért jó is, amikor egy fotózás nem igazán sikerül, és nincs kedvem utána az egésszel foglalkozni. Mégpedig az, hogy amikor fél évvel később valami még kevésbé sikerül – és még nem felejtettem el a múltkorit – esetleg előveszem, és megírom. Így történt a felemás sikerű nyári poroszlói kirándulásunkkal is, amit most azért vettem elő, mert hetek óta nem sikerül a 001-es Szergejjel normális körülmények közt találkoznom és egyébként is, arra azért jó visszaemlékezni, hogy nyáron, augusztus közepén milyen szép idő volt és milyen hosszú nappalaink voltak.

Idén nyáron a Szerencs–Nyíregyháza vonal felújítása miatt sok tehervonatot tereltek a Füzesabony–Debrecen vonalra. Tudják, a 108-asra, ami keresztülvisz a Hortobágyon, a puszta közepén, íveket és minden más izgalmat mellőzve. Ennek is megvan persze a szépsége, de pár kocsis csörgős ingákért, Uzsgyikért és Bézékért csak kevesen utaznak el ide. Itt volt hát a csodás alkalom, hiszen egy-két pár tehervonat szinte minden nap átrobogott a 108-ason.

A fixen, minden nap közlekedő Miskolc–Debrecen irányvonat természetesen többnyire éjjel járt, így kellett némi szerencse, hogy világosban is lássunk tehervonatot. A megfigyelés az volt, hogy ha Debrecenből éjfél után indultak el, akkor Füzesabonyból a visszaúton már esetleg világos lesz. Ja igen, azt is emeljük ki, hogy gyakrabban volt ez a vonat negyven kocsis, mint tíz, igazi gigászi szerelvényekről van szó, amiket zömében gáztartályokból állítottak össze.

Amikor mi útra keltünk, elég jól indultak a dolgok. Budapestről még éjjel elindultunk, hogy reggelre tutira odaérjünk, ne maradjunk le semmiről. A vonat szerencsére elég későn indult el Debrecenből, ráadásul az a 187-es Szergej húzta, amit utoljára 2008-ban láttam. Nagy várakozásokkal haladtunk az M3-ason, de kicsit aggódtunk is a 187-es miatt – gyakrabban maradt fekve a nyári szolgálatai alatt, mint nem... Aztán amikor Hortobágy után a nyílt pályán megállt és már jó ideje nem mozdult, éreztük, nem lesz szerencsénk.

Amikor odaértünk, még mindig ott volt. A mozdony alig haladt át a Hortobágy folyó hídján, a szerelvény nagyobb része pedig még az állomáson volt. A mozdonyvezető előszö nagyott nézett az éjszaka közepén a két vonatfotós őrültre, de aztán beszélgettünk egy jót, talán neki is érdekesebben telt az idő, amíg a segélygép megérkezett. A 203-ast küldték Debrecenből, annyira nem siették el, igaz, más vonat nem is akart aznap éjjel közlekedni a vonalon.

A segélygép behúzta a vonatot Hortobágy állomásra, majd körüljárt, és a dög 187-essel együtt indult tovább Füzesabony felé. De nem, nem mentek el addig, pedig a vonat párja is ott állt már. Ohat-Pusztakócson megálltak, és mivel erősen lejáróban volt a két mozdonyvezető ideje, a 203-as hazahúzta a 187-est. A tartályvonat ott állt délutánig, hogy a gépmenetben érkező 203-as továbbvigye. Mire erre sor került, kezdett befelhősödni az idő, de legalább megjártuk Nyírmadát, ha már a közelben voltunk.

A vicc, hogy másnap pont ugyanez megtörtént: a 187-es pont ugyanott rohadt le, ismét visszahúzták, ismét nem fotóztunk semmit. Illetve de, váratlanul (legalábbis nekünk, azt az irányt nem is figyeltük) feltűnt az emig-en egy Szergej Karcag felől – valamennyi tehervonatot a 103-as vonalra is tereltek.

Most, így négy hónappal az eset után visszaolvasva már megint elment a kedvem az egésztől, pedig még valami címet is ki kellett volna találni. Már mindegy.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!