Conectók Budapesten: forgalomba állt mind a hetvenöt!

Bohus Dávid   ·   2017.11.06. 11:15
conecto_kicsi

November első napjaiban tíz, majd negyedikétől további húsz vadonatúj Mercedes Conecto típusú szóló autóbusz futott ki az utcára a BKV Cinkota Divízió telephelyéről. Az új járművek nem ismeretlenek az üzemegység által kiszolgált vonalak utasainak, ugyanis ebből a típusból 2015 áprilisában tizenöt (NBW-001–015 sorozat), több, mint másfél évvel később újabb tizenöt érkezett (NWB-351–365 sorozat).

A buszbeszerzés utolsó két ütemében 2017 nyarán állt forgalomba a harmadik tizenöt (PDB-376–390 sorozat), a történetet pedig idén ősszel harminc vadonatúj autóbusz érkezése zárja, amelyhez még – a szerződéses teljesítésből adódó kötbér miatt – további egy autóbusz is érkezik.

A sorozat első autóbusza a Jászberényi úton, ahol hétvégén Mercedes Conecto az uralkodó típus (a képre kattintva galéria nyílik a szerző fotóiból)

A november első napjaiban utcára kifutó autóbuszok a PKN-601–630 rendszámmezőt kapták meg (a rendszámkedvelők számára feltűnhetett, hogy a VT Arriva nyáron érkezett MAN Lion's City autóbuszai PDN betűkombó mellett szintén a hatszázas számmezőt kapták meg). Talán már egyálalán nem meglepő, hogy a vadonatúj járművek közül több első munkanapján a 98-as és 198-as járatokon közlekedett, de az autóbuszokból – különösen hétvégén – jutott a 31, 46, 68, 92, 144, 162/162A, 168E, 202E járatokra is, ennek következtében a Jászberényi és Cinkotai úton, valamint az Örs vezér tere zuglói oldalán közlekedő autóbuszok jelentős hányadát Mercedes Conecto képviselte.

A hátfal is a szokásos

A BKV Zrt.-nek két év alatt négy ütemben érkező vadonatúj autóbuszokból mára hetvenöt (és hamarosan további egy) található a fővárosi szolgáltató állományában, a csuklósokat is beleszámítva a BKK-nak immáron kétszázhatvankettő modern alacsonypadlós áll rendelkezésre ebből a típusból.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek