Csak csínján a zöld rendszámmal!

iho   ·   2017.12.03. 08:45
zoldrlidkicsi

December elsejéig összesen 3210 gépkocsi kapott zöld rendszámot Magyarországon. A rendszám a környezetkímélő járművet jelzi, amihez a jogalkotók kedvezményeket, jogosultságokat rendeltek. Bemutattuk, hogy világviszonylatban már jól ismertek a környezetkímélő gépkocsik használatával járó előnyök, jelentős a költségmegtakarítás, és ez a tény ösztönzőleg hat a vásárlókra. Az egyik leglényegesebb kedvezmény itthon is az ingyenes parkolás, amit önkormányzati szinten szabályoznak.

Budapest teljes területén ingyen lehet parkolni a zöld rendszámos gépjárművekkel, még az olyan kiemelt jelentőségű helyeken is, mint a Világörökség részeként jegyezett Budai Várnegyed vagy a Citadella. Számos nagyvárosban ugyancsak. Még ma is tévesen él a köztudatban, hogy a buszsávban lehet zöld rendszámmal közlekedni. Jogszerűen még ezen gépjárművek tulajdonosai sem használhatják a buszsávot, ahogyan az autópályadíjat sem engedik el nekik.

Egyelőre a hibrid plug-in gépkocsiknak is jár a parkolási kedvezmény

A parkolási kedvezményekről szóló vita akkor kezdődött, amikor 2016 szeptemberétől elérhetővé vált a zöld rendszám. A szabályozás egy kalap alá veszi:

  • a tisztán elektromos meghajtású, 5E környezetvédelmi osztályba sorolt gépkocsikat,
  • a nulla emissziós, a környezetet lokálisan a legkisebb mértékben sem szennyező járműveket (5Z).

A külső töltésű, plug-in hibridekkel (5P), ha az elektromos-benzines vagy elektromos-dízel meghajtású modellek tisztán elektromos üzemben minimum 25 kilométert meg tudnak tenni. Zöld rendszámot kaphatnak továbbá a hatótávnövelős plug-in hibridek (5N) is, amennyiben tisztán elektromos módban legalább 50 kilométert maguk mögött tudnak hagyni.

Valóban környezetkímélőnek csak az 5E és az 5Z autók mondhatók, ezért a másik két kategória alá eső gépjárművek kedvezményeit sokan megvonnák, és több bejelentés is érkezett az év elejéig a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, miért nem differenciálják például a teljesen elektromos meghajtású városi autó és egy plug-in hibrid terepjáró kedvezményrendszerét. A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte, már dolgoznak a módosításon, és a nagyobb károsanyag-kibocsátású hibridek kiszűrése érdekében az elvárt hatótávolságok növelésén vagy a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás felső küszöbértékének az emelésén gondolkodnak. Majd miután semmi érdemi nem történt ez ügyben, a Villanyautósok idén ősszel megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseit, akik jelezték, nem kívánnak módosítani a szabályozáson, az ugyanis összhangban van az uniós szabályokkal.

A zöld rendszámot elsőként megkapó BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi Budapesten 2015 októberében

Az anomália akkor bontakozott ki igazán, amikor az interneten fotók jelentek meg olyan zöld rendszámos autókról, például öregebb Honda Civicekről, amelyekre egyáltalán nem járna kedvezmény, hiszen mindössze hagyományos hibrid hajtáslánccal vannak felszerelve. A rendszámot nem lehet bemondásos alapon megkapni, hanem a gyártók által kiállított típusbizonyítvány alapján adja ki az 5E, 5Z, 5P vagy 5N környezetvédelmi besorolást a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Találgatások folynak, gépkocsi-tulajdonosok hogyan jutottak őket meg nem illető kedvezményhez; tippeket azonban inkább nem adnánk.

Akár okirat-hamisításról, jogosulatlan típusigazolványól, akár manipulált rendszámtábláról van szó, az előbbieket a Btk. egy évig terjedő, az egyedi azonosítóval való visszaélést három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

A  csalókat jelenleg a közúti rutinellenőrzéseken lehet kiszűrni. Nemzetközi szinten nem találtunk említést hasonló jellegű visszaélésről, így annak orvoslására sem akadt példa.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek