Nyár kezdetén ki gondolna már a decemberi menetrendváltásra? A vasutasok, hiszen már el is készült a jövő évi menetrendtervezet, amit a cseh vasúti infrastruktúra-kezelőség (SŽDC) már nyilvánosságra is hozott weboldalán. A személyvonatok és egyes regionális járatok esetében télig még szokott némi változás történni (egy-két perces tologatás), de a távolsági járatok és nemzetközi vonatok frontján nem igazán szokott lényeges változás bekövetkezni a végleges menetrend és a nyáron nyilvánosságra hozott tervezet között.

(fotó: Cseh Vasutak)

A teljes menetrendtervezet itt érhető el, kerületi (megyei) lebontásban. Az idei menetrendhez képest leginkább a nemzetközi forgalomban lesznek lényegesebb változások. Talán a legnagyobb meglepetés, hogy újra lesz Berlin–Bécs járat, tehát újjáélesztik a valamikori valódi Vindobonát (ma Vindobona név alatt közlekednek a Prága és Bécs/Graz közötti railjetek). Az egyik mai Graz–Prága viszonylatú railjetet Berlinig hosszabbítják meg: 256/257-es szám alatt közlekedik majd Berlinből 6 óra utáni indulással, visszafelé pedig késő délután, 17:13-kor lesz Prágában, ami arra enged következtetni, hogy Berlinben a vonat 21:50 körül ér majd Berlinbe. A járat a tervezet szerint csak 2020 májusától közlekedik a Prága–Berlin viszonylaton.

A valamikori Vindobona, mikor még német, osztrák és cseh kocsik is voltak rajta, s még a 371-es mozdony cibálta

Továbbra is jelen van a Bécs–Berlin nightjet is Lengyelországon keresztül, a piktogramokból azt lehet kiolvasni, hogy lesznek közvetlen kocsik is, így valószínű, hogy marad a Budapest–Berlin stokk is. A Budapest–Prága viszonylatú Metropol úgy néz ki, továbbra is a többórás veszteglésre lesz ítélve Břeclavban a közvetlenkocsizások miatt. Újdonság, hogy a Budapestről közlekedő Báthory EC északi végállomása Varsó helyett a fehéroroszországi Brest lesz. Új vonatot vezetnek be a Graz–Bécs–Ostrava–Przemysl vonalon Silesia név alatt. Bohumín (Oderberg) és a balti-tengeri üdülőközpontok között is maradnak a nyári közvetlen vonatok (Leba és Hel állomásokra). Napi négy pár vonat közlekedik majd Trutnov és Sedzislaw között is.

Střekov várrom alatt tolja ingáját az egyik Persing

A magánvasutakat illetően a legnagyobb járatbővítést a Leoexpress tervezi, de ezek a tervek a kínai gyártmányú szerelvények megérkezésétől és az engedélyeztetési folyamat lefolytatásától függnek. Új járatokat tervez a LE Prága és Děčín között, valamint Prága és Plzeň között, két berlini járatpárt is terveznek, de a legérdekesebb lépés a napi hat járat Prága és Pozsony között, mégpedig rendhagyó módon Olomouc és Přerov érintésével, azaz nem a Metropolitanok vonalán Brünn (Brno) érintésével.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!