Cseh siker az orosz piacon

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2015.03.05. 11:15
NeVa_01-400

A szentpétervári székhelyű OOO Vagonmas, amely a csehországi Škoda Transportation vállalatcsoport tagja, tendert nyert egy helyi közbeszerzési pályázaton. A szentpétervári metró hármas vonalára nyolc hatkocsis új, korszerű metrószerelvényt gyárt a cég. A szerződés értéke 3,8 milliárd rubel (körülbelül 16,5 milliárd forint).

(fotók: Škoda)

Tomáš Krsek, a Škoda Transportation vezérigazgatója megerősítette, a szerződést hamarosan alá is írják az érintett felek Oroszországban. Azt is kiemelte, hogy az új szerződés lényegében az előző NěVa típusú metrószerelvények gyártásának sikeres folytatása. Az OOO Vagonmas ugyanis a múltban már nyert tendert a városban, akkor kilenc hatkocsis szerelvény gyártására kaptak megbízást – azóta a vonatok már közlekednek is a pétervári metróhálózaton. A járműveket az ottani gyáregységben állítják majd elő, az első szerelvény még idén elkészül, kettő 2016-ban, a többi öt pedig 2017-ben lesz kész.

A gyártó információi szerint az új metrószerelvények korszerűbb technológiájának köszönhetően az utazási komfort magasabb lesz. A szerelvények egyik nagy előnye, hogy lényegesen könnyebbek, mint elődeik. Ezt a konstruktőrök úgy érték el, hogy a kocsiszekrényeket alumíniumlapokból gyártják majd. Az új vonatok akár harminc százalékos energiamegtakarítást is elérhetnek, hiszen a hajtómotor a villamosenergia visszafejtésére is képes fékezéskor. Az utasok kényelme szempontjából nem elhanyagolható az sem, hogy korszerű audiovizuális utastájékoztató rendszer, valamint a biztonság szemponjtjából fontos kamerarendszer is működik majd a vonatokon.

A modern metrókocsik építésének története egészen 2007-ig nyúlik vissza, ekkor készült el a prototípus. Az modern szerelvény első kocsiját 2009-ben mutatták be Szentpéterváron, ahol azonnal óriási figyelmet keltett, s megkapta a legjobb városi innovációs projekt kitüntetést is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek