Délelőtti lezárások a Hősök terén

iho   ·   2013.05.16. 08:35

Csütörtökön délelőtt 10 és 12 óra között, majd május 17-én, pénteken délelőtt 9:15 és 12 óra között lezárják a közúti forgalom elől a Hősök terén körbevezető úttestet és a Kós Károly sétányt, jelzi a BKK közleménye.

A Dózsa György úton a közlekedés zavartalanul haladhat. Az M3-as autópálya bevezető szakasza felől érkező, illetve a Kós Károly sétányra tartó járműveket a Hungária körút felé terelik. A rendezvény a reggeli csúcsidő után lesz, de a térségben torlódásokra kell számítani, elsősorban az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút előtt, illetve a Róbert Károly körúton az M3-as csomópont előtt.

Az útlezárások miatt a fenti időszakban, május 16-án, csütörtökön délelőtt 10 és 12 óra között, majd május 17-én, pénteken délelőtt 9:15 és 12 óra között a 75-ös trolibuszok a Jászai Mari tér irányában, a 79-es trolibuszok pedig a Dózsa György út M irányában módosított útvonalon, a Hermina út érintésével közlekednek.

A 75-ös troli nem érinti a Zichy Géza utca, 56-osok tere, Dvořák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere M megállóhelyeket. A 79-es troli nem érinti az 56-osok tere, Dvořák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere M megállóhelyeket. A trolik megállóiról a BKK weboldalán találnak listát.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.