Dízelmozdonyokat korszerűsíthet a Newag

iho/vasút   ·   2017.11.08. 08:45
400px_pkpic_sm42

A PKP IC által tolatómozdonyokra kiírt közbeszerzésre egyedül a lengyel vasúti gyártó adott be pályázatot. A korszerűsítés során a járművek jelentősen átalakulnak majd, csak a főkeret és a forgóváz marad az eredeti. A jelenlegi egy dízelerőforrás helyére két újabb kerül, amelyeket a szükséges teljesítmény függvényében kapcsolnak majd be vagy ki. A hatvanmillió złoty, vagyis körülbelül 4,4 milliárd forint értékű megbízás egy további négy mozdonyra szóló opciót is tartalmaz – írja a Railway Gazette.

A PKP IC kilenc, plusz opcionálisan további négy SM42-es dízelmozdonyát újíthatja fel a Newag (forrás: Railway Gazette)

A PKP-nál a gőzösök leváltására tervezett SM42-es dízel-elektromos mozdonyokat a chrzanówi Fablok mozdonygyár építette 1965 és 1992 között, 6D gyári sorozatként. Máig ez a legnagyobb példányszámban gyártott dízelmozdony Lengyelországban: a PKP ezeregyszázötvenhetet, a lengyel iparvasutak pedig hatszázhuszonkettőt vett át belőlük. Sőt, 1972-ben a marokkói vasút ONCFM számára is építettek harminchét D6M-et, melyek az észak-afrikai országban DG-200-as sorozatba kerültek. A négytengelyes, Bo’Bo’ tengelyelrendezésű gépek hossza 14,24 méter, szolgálati tömegük hetvennégy tonna. A hatszáz kilowatt teljesítményű dízelmotor kilencven kilométer per órás legnagyobb üzemi sebességet és 228 kilonewton folyamatos vonóerőt tesz lehetővé.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek