Döntés várható a francia vasút jövőjéről

Joó Ferenc   ·   2018.02.19. 13:45
tgv-ouigo-sncf-400

A francia Infrastruktúra Orientációs Tanács húszéves közlekedési beruházási programot dolgozott ki, amelyben három lehetséges beruházási szintet vizsgáltak. Megállapításaikat úgy a közút, mint a vasút területére vonatkozóan tették.

A legelső változat szerint a jelenlegi beruházási szint, amely alapján húsz év alatt negyvennyolcmilliárd eurót (évente hétszázötvenmilliárd forintot) invesztálnának a közúti és vasút hálózatba, nem elegendő a korábban kitűzött célok eléréséhez: ekkora költekezési szint mellett nem tudnak megvalósulni a már eltervezett óriásberuházások, nem javulna kellően a szolgáltatások színvonala, nem csökkenne elegendő mértékben a károsanyag-kibocsátás és a régiók közötti fejlettségi különbségek sem egyenlítődnének ki a megkívánt szintig.

(forrás: sncf.com)

A másik két változat húsz év alatt hatvanmilliárd, illetve nyolcvanmilliárd euró ráfordítással számol. A többlet forrásigényt a tanács az állami támogatás arányának csökkentésével (értsd: a szolgáltatások díjának emelésével) és új adónemek bevezetésével javasolja előteremteni, továbbá nagyobb részesedést juttatna a közlekedési szektornak az energetikai termékek fogyasztására kivetett TICPE adóból.

A tanács a vasúti beruházások szerint a Párizs–Normandia, Bordeaux–Toulouse, valamint a Provence és az Azúr-part közötti nagysebességű vonalak kiépítését tartja prioritásnak, miközben elvetni javasolja a Bordeaux–Dax és a Montpellier–Perpignan TGV-vonalak megépítését.

Elisabeth Borne, a francia közlekedési miniszter, e hó végéig fogja bejelenteni, hogy a tanács javaslatai alapján milyen döntéseket hoztak. A döntésről áprilisra készül mobilitás orientációs jogszabály a francia törvényalkotásban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek