A négy gépes Dreamlifter-flotta elsődleges és eddig kizárólagos feladata a Boeing 787 Dreamliner kéthajtóműves, szélestörzsű utasszállító repülőgépek nagyméretű elemeinek (szárnyszerkezetek, törzselemek) elszállítása a gyáregységekből az összeszerelést végző, Washington állambeli Everettben működő és a dél-karolinai Charleston melletti üzemébe. Ez rengeteg munkát ad a négy, a 747-400-asokból speciálisan átépített, jellegzetesen „vállas” kialakítású teherszállító gépeknek.

A most megszellőztetett tervek szerint a négyhajtóműves gépek szerkezetkész 767-.es törzs-elsőrészeket szállítanának a beszállítótól Everettbe. Jelenleg a Kansas állambeli Wichitából vasúti szerelvényként, sok idő alatt jutnak el a 767-es törzselemek a végső összeszerelés helyszínére. A több napos út azonban már akadályozná a gyártósor felgyorsítását. Márpedig 2020-től a Boeing húsz százalékkal (havi két és fél gépről háromra) akarja növelni az évente épített 767-esek számát, hiszen ehhez megvan a megrendelés-állománya az Amerikai Légierőnek legyártandó KC-46A Pegasus légiutántöltő repülőgépeknek (179 példányra tervezett flotta), illetve a teherszállító változatokra folyamatosan érkező megrendelések miatt. Sőt, a piacon már régi pletyka egy 80-100 gépes Amazon-megrendelés is a PrimeAir légitársaságon keresztül, melynek egyelőre hivatalos nyoma nincsen.

Az viszont tény: a Boeing jelenleg megrendelés-állománya hatvanegy teherszállító és harmincnyolc katonai légiutántöltő 767-est vonultat fel. Az UPS például idén februárban rendelt – tizennégy 747-8F négyhajtóműves mellett – négy új teherszállítót, emellé három, használt utasszállítót is átalakítanak cargo változatra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!