A lezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok, a 2-es, a 19-es és a 41-es villamos, az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 16-os, a 105-ös, a 110-es, a 112-es, 133E, a 178-as, a 916-os és a 990-es busz, valamint a D12-es hajójárat útvonala. 21 óra után a megnövekedő forgalomra való tekintettel sűrűbben indulnak mind a négy metróvonal szerelvényei.

Az Eötvös tér megközelítési lehetőségei

A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság megnyitó ceremóniáját az Eötvös tér előtti Duna-szakaszon, a Lánchíd pesti hídfőjénél rendezik július 14-én este 21 órától. A 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon közlekedik, ez a járat nem érinti az Eötvös tér megállót. A rendezvény helyszíne megközelíthető

  • az M1-es, az M2-es, az M3-as metró, a 47-es, a 49-es villamos, vagy a 9-es busz Deák Ferenc tér M megállóhelyétől gyalogosan, körülbelül 8-10 perces sétával,
  • a 15-ös és a 115-ös busz Erzsébet tér megállóhelyéről, illetve ideiglenes József nádor tér megállóhelyéről rövid sétával.

Aki a MOL Bubi közbringáinak egyikével tart a helyszínre, az a közeli Apáczai Csere János utca, Vigadó tér vagy Dorottya utca – Wekerle Sándor utca gyűjtőállomáson tudja visszaadni a kerékpárt.

Közúti forgalomkorlátozások

Lezárják, illetve már lezárták a forgalom elől

  • a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és az Egry József utca között szombat hajnali 4 óráig;
  • az Erzsébet hidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Lánchidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • az Alagutat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • az Ybl Miklós teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a József Attila utcát a Széchenyi tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Széchenyi felső rakpartot az Arany János utca és a Széchenyi tér között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Széchenyi István teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig.
Változások a közösségi közlekedésben

D12-es hajójárat

20 órától a D12-es hajó rövidített útvonalon csak a Jászai Mari tér (Margit híd) és a Rómaifürdő között viszi az utasokat.

M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró

21 óra után mind a négy metróvonal szerelvényei a szokásosnál sűrűbben, öt percenként közlekednek.

2-es villamos

Július 16-án,vasárnap az utolsó járatindulásig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Március 15. tér között közlekedik.

5-ös autóbusz

Várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig az 5-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Pasaréti tér végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek. A buszokra a Déli pályaudvarnál a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni.
  • a Rákospalota, Kossuth utca végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

7-es és 133E autóbusz

Várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 7-es és a 133E autóbusz az Erzsébet híd lezárása miatt a Szabadság hídon át közlekedik, ezért egyik irányban sem érinti a Rudas Gyógyfürdő, a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A buszjáratok a terelt vonalszakaszukon nem állnak meg.

8E autóbusz

Várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 8E járat két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • Kelenföld vasútállomás M végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek, a BAH-csomóponttól a 139-es busz útvonalára terelve.
  • Újpalota, Nyírpalota út végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

15-ös és 115-ös autóbusz

18 órától az utolsó járatindulásig a 15-ös és a 115-ös autóbusz a Boráros tér H végállomása felé a Nádor utca és az Üllői út között a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a Fővám tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • József nádor tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es busz megállóhelye.

Az Árpád híd M és a Gyöngyösi utca M felé tartó buszok útvonala, megállóhelyei nem változnak.

16-os és 16A és 916-os autóbusz

18 órától a 16-os busz nem közlekedik. A budai Várat ebben az időszakban a Széll Kálmán térről a szokásosnál sűrűbben közlekedő 16A autóbusszal, vagy a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet elérni.

A 916-os busz a július 14-ről 15-re (péntekről szombatra) virradó éjszaka a lezárt Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

Az Uránia felé az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Astoria módosított útvonalon, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 916-os buszra az 5-ös és a 178-as busz Dózsa György tér, Döbrentei tér, Ferenciek tere M és Astoria M megállóiban lehet felszállni.

A Széll Kálmán tér M felé a Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Mikó utca–Tábor utca–Palota út módosított útvonalon, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M és a Donáti utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 916-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as busz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
  • Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye.

19-es és 41-es villamos

18 órától az utolsó járatindulásig a 19-es és a 41-es villamos menetrend szerinti végállomásai között, ám a Margit híd, budai hídfő H és a Rudas Gyógyfürdő között a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon haladnak. Mindkét irányban kimarad a Margit híd, budai hídfő H, a Bem József tér, a Batthyány tér M+H, a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megálló. A terelt vonalszakaszon a villamosok a 17-es villamos megállóiban állnak meg.

105-ös autóbusz

18 órától az utolsó járatindulásig a 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Gyöngyösi utca M végállomás felől a buszok a Deák Ferenc tér M megállóhelyig közlekednek.
  • az Apor Vilmos tér végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek; a Déli pályaudvarnál a buszokra a Krisztina körúti kijáratnál, a Krisztina térnél pedig a Mészáros utcában lehet felszállni.

110-es és 112-es autóbusz

Várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 110-es és a 112-es busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Thomán István utca végállomás felől a buszok a Móricz Zsigmond körtér M megállóhelyig közlekednek, a BAH-csomóponttól a 61-es villamos vonalával párhuzamosan futó 61-es villamospótló buszjárat vonalára terelve.
  • a Bosnyák tér végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

178-as autóbusz

Várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 178-as busz rövidített és módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Déli pályaudvar M között közlekedik,

  • a Déli pályaudvar M felé a Krisztina tértől a Krisztina körút–Déli pályaudvar útvonalon.
  • a Naphegy tér felé a Déli pályaudvar–Krisztina körút–Krisztina tér–Mészáros utca módosított útvonalon. A Déli pályaudvarnál a buszokra a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni, terelt útvonalukon megállnak a Mészáros utcában a templom mellett.

990-es autóbusz

A július 14-éről 15-ére, péntekről szombatra virradó éjszaka 990-es busz a lezárt Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

A Rákoskeresztúr felé tartó buszok a Batthyány tér és az Astoria között a Fő utca–Csalogány utca–Széll Kálmán tér–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Batthyány tér M+H és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Batthyány tér M+H: saját, de Normafa irányú megállóhelye,
  • Fazekas utca: a 39-es busz megállóhelye,
  • Széna tér: a 39-es busz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös busz megállóhelye,
  • Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
  • Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
  • Mikó utca: az 5-ös busz megállóhelye,
  • Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye.

A Normafa felé tartó buszok az Astoria és a Batthyány tér között a Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Deák Ferenc tér M és a Halász utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Széna tér: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Mária tér: a 39-es autóbusz megállóhelye.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!