Ecettel öntöttek le egy buszsofőrt Borsodban

MTI/iho   ·   2016.08.18. 17:08

Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki korábbi nézeteltérésük miatt ecettel leöntötte egy Putnokról Miskolcra közlekedő autóbusz sofőrjét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Szabó Csilla csütörtökön az MTI-vel. A huszonnyolc éves putnoki férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A gyanúsított még augusztus negyedikén a felszállása után ecettel arcon öntötte egy menetrend szerint közlekedő autóbuszjárat ötvenhét éves sofőrjét. A sértett az elsődleges orvosi szakvélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sofőr a nyomozóknak elmondta, hogy közte és támadója között aznap délelőtt vita alakult ki, mert ő felszólította a férfit, hogy le kell szállnia a buszról egy adott megállónál, addig szólt ugyanis a menetjegye, de ezt a későbbi gyanúsított sérelmezte. A támadót őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek