Egy hosszú éjszaka krónikája

Vörös Attila   ·   2016.05.30. 18:45
80__IMG_9834

Igencsak hosszúra nyúlt az előző csütörtöki éjszakám, több fotótéma is egyszerre jött jól össze, metró, tehervonat, klasszik Csörgő. Kezdjük ott, hogy eleve nem túl pihenten mentem neki a sötétségnek, este egy négyórás rendezvényt kellett fotóznom és volt már 11 óra, mire innen hazaértem. Mivel még nem volt infó a metrószerelvényünk párkányi indulásáról, elkezdtem felmérni a fővárosi Szergejhelyzetet. Előző héten tartott ugyanis a 4-es vonali vágányzár és emiatt terelték a Suzuki-vonatot a 2-es vonalra.

Amikor láttam a 127-est kijárni Fradiból, gyorsan le is mondtam az autóvonatról: megint nem késik eleget ahhoz, hogy visszaérve már világosban jöjjön. De aztán a hatvani hatlábú Kőbánya-Kispest majd Kispest felé fordult, így ez nem a dorogi tehervonat lesz – mint kiderült, pár kocsi zúzott követ kellett elszórnia Köki és Kispest között. Gondoltam megnézem, lassan amúgy is el kéne indulni Kökire, hátha jó helyen dolgozgat a 127-es. Hát nem annyira, eléggé sötét szakaszon lehetett csak lefotózni.

A 127-es Szergej anyagol a kispesti éjszakában (Vörös Attila képei)

Alig pár perce voltam a 142-es vonalon, lett pár kép, aztán a 127-es vissza is tért Kőbánya-Kispestre. Már volt vagy éjfél, és a dorogi tehervonat még mindig nem indult el! Viszont a metró miatt meg érdemes volt lassan betérni Kökire. Ahol éjjel szinte sosem parkolnak autók, most beálltam harmadiknak. A vasútbarátok kemény magja úgy 15 fővel képviseltette magát a pályaudvaron. Mindenki tudott valami új infót mondani: halad Nagymaroson, halad Vácon, haladt Dunakeszin. Bár csak 40-es a menet, azért lassan ide kell érnie. Aztán a Köki kezdőponti végén köszörülő munkások tűzijátéka mögött megpillantottuk Kőbánya alsó felől közelíteni a tipikus hideg, erős Transmontana-fényeket. Nosza indul a videó, maradjunk csöndben innentől, foglalkozzunk a fotózással, dolgozzon a technika.

A késői órán is számos közlekedésbarát várta a metrót Kökin

Kisvártatva a 420-as Bobó is befutott Ferencvárosból, a metrószerelvényen ez váltotta a Transmontanát. A Kőér utcai metrótelep iparvágánya Kökiről ágazik ki, ide betolni kellett a dízelmozdony. A gépcserét hamar lezavarták, pont elég időt hagyva, hogy azért alaposan körbefotózzuk a jövevényt. Maga a betolás is egész fotogén volt, de azért itt előnyben voltak a fényerős optikával, jó szenzorral szerelt fényképezőgépet használó fotósok. Még egy kicsit mozogtak a metrós kisdízellel is, aztán vége volt a műsornak, a metrót kívülről már nem látható helyre állították be.

A várakozás unalmas perceiben elektromoscigi-bemutató egy kollégától

Elköszöntünk egymástól, mindenki hazament. Éjjel háromnegyed három, és láss csodát, közben a 165-ös Szergej megindult Dorog felé! Soha vissza nem térő alkalom, a Szergej végül is 3.40 körül állt meg Dorogon, itt vonatot cserélt, majd a Suzuki-rakománnyal úgy egy óra múlva indult vissza. 4.30-tól pedig már lehet fotózni, elég világos van. Mire az ürömi fotóhelyemhez ért, már a Nap is elkezdte sütni. Egy szembejövő személyvonat miatt Óbudán rövid időre megállt az autóvonat, így lehetőség nyílt a beelőzésére, az M3-as bevezető körvasút fölötti hídjáról prímán rá lehet látni az Angyalföld felől a Marcheggi hídon áthaladó vonatra.

Voltak még ébren az éjszakában. A zöld varangy fotózásával vigyázni kell, a kuruttyolás közben könnyen bemozdulhat a torka!

És itt rontottam igazán el, ránéztem még egyszer a Vonatdroidra. Épp a retró festésű 2143-as Csörgő iparkodott fölfelé Piliscsabának, jó óra múlva pedig majd jön lefelé. Visszamentem érte a 2-es vonalra, meg is lett a kép. De közben beállt a 10-es út, mint a cövek, haza a 13 kilométert egy jó óra alatt sikerült megtennem. Hogy nálunk jelenjen meg elsők között a metró érkezése, gyorsan feldolgoztam a képeket – utána elég jót aludtam.

Retrócsörgő zúz a 2-esen Budapest felé

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek