Egy ismeretlen harmadik okozta két kocsi ütközését

iho/közút   ·   2012.08.31. 13:37

Mint korábban jelentettük, két személygépkocsi frontálisan ütközött a 83-as főúton, az M1-es autópálya lehajtójánál, emiatt a főutat teljes szélességében lezárták, a tűzoltóknak két súlyos sérültet kellett kivágniuk a  roncsokból.

A déli óráktól ismét teljes  szélességében járható a 83-as főút érintett szakasza.

A rendőrség közleménye szerint, amit a Kisalföld.hu ismertetett, a baleset úgy történt, hogy egy Pápa felől közlekedő középkék vagy szürke, csapott hátú, kis kategóriás személygépkocsi szabálytalanul, balra nagy ívben  kanyarodott fel  az M1 autópályára. A Győr felől érkező Skoda Octavia vezetője hogy az ütközést elkerülje, elrántotta a kormányt, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött a Pápa irányából érkező Suzukival. A balesetben hárman súlyosan megsérültek.

A rendőrség az eset tisztázása érdekében várja az ismeretlen járművezető jelentkezését. Kéri a történtek szemtanúit, vagy akik a balesettel  kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Győri Rendőrkapitányságon, hivatali időben a 96/520-092; vagy az ügyelet 107 és 112 számán.

Kapcsolódó hírek