Egy Škoda villamossal kevesebb Miskolcon...

iho/biztos út   ·   2015.09.12. 11:15
felszantott0

Péntek reggel nem akármilyen baleset történt Miskolcon: egy útkereszteződésbe szabályosan hajtott be egy nagy markolót szállító kamion, csakhogy a sofőrje nem mérte föl rendesen a távolságot a hatalmas teherautó és az ott szintén szabályosan közlekedő villamos között. A kamion és rakománya gyakorlatilag legyalulta a 619-es pályaszámú Škoda oldalát. A miskolci közlekedési vállalat Facebook-oldalán – ahonnan a fotókat is átvettük – az alábbiak jelentek meg a balesettel kapcsolatban, szó szerint idézzük:

Ajtónyitó. Volt. Egyszer majd újra az lesz. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MVK Zrt. Facebook-oldala)

„a 619-es pályaszámú új villamosunk jobb oldalát a második ajtótól a jármű végéig szó szerint felszántotta egy nyerges vontató. Járművezető kollégánk és biztosak vagyunk benne, hogy a járművön tartózkodó utasok azóta is a történtek hatása alatt vannak. László, aki a villamost vezette, az ütközést követően, hogy vigyázzon az utasokra, fokozatosan és nem vészfékezéssel állt meg. Felmérte, hogy kik sérültek meg, a diszpécserek segítségével értesítette a hatóságokat, illetve azoknak az utasoknak, akik nem sérültek, és le akartak szállni, kinyitotta az ajtókat. A villamosvezetőnk azóta is azt hallja a fülében – pedig már eltelt néhány óra –, hogy az emberek sikítoznak a villamoson. A sérülteknek – azoknak is, akik sokkot kaptak – mielőbbi gyógyulást kívánunk. Az esetért a felelősséget a nyerges vontató vezetője elismerte, az anyagi kár pedig jelentős.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek