Egy üveg vodka, ájulás a pilótafülkében, nyolc hónap börtön

iho   ·   2017.04.04. 21:30
gronych_cim
A Sunwing Airlines kanadai charter-társaság szlovák származású kapitánya, Miroslav Gronych december 31-én arra a járatra volt beosztva, amely Calgaryból Regina érintésével repült volna a mexikói Cancunba.

A 737-esre (és nem 747-esre, ahogy egyes magyar híradások állítják) igyekvő pilótának azonban már az érkezése is zűrös volt, a gépnek hét órakor kellett volna felszállnia, a kapitány azonban már a repülőtér felé igyekezve eltévedt, és csak öt perccel a tervezett indulás előtt ült be a kabinba, de nem tudott egyenesen járni, a beszéde zavaros volt, és a bal első ülésben elvesztette az eszméletét.

A személyzet többi tagja felélesztette a pilótát majd értesítette a hatóságokat, a reptéri rendőrség pedig őrizetbe vette a kapitányt, akinek a véralkohol-szintje az őrizetbe vétele után két órával is „extrém magas volt”, nemhogy repülésre, de autóvezetésre is alkalmatlan állapotban volt. A járat új kapitánnyal és mintegy két órányi késéssel indulhatott el, Gronych a bírósági eljárás során beismerte, hogy öt óra alatt egy egész üveg vodkát ivott meg, az utolsó kortyot egy órával a tervezett indulás előtt.

A bíró enyhítő körülményként értékelte, hogy a kapitány egyfelől még nem kezdte el vezetni a gépet, másrészt nem állt ellen, amikor a személyzet többi tagja lekísérte őt a fedélzetről. Ugyanakkor azért volt nehéz az ítélkezés, mert arra ugyan volt már precedens, hogy egy pilóta nem volt színjózan, amikor szolgálatra jelentkezett, de olyan eset ritkaságszámba ment, hogy az illető el is jutott a gépe bal első üléséig.

A nyolc hónap börtönbüntetés mellett a bíró a vádlottat plusz egy évre eltiltotta repülőgépek vezetésétől, de hozzátette: nem hiszi, hogy a pilóta valaha is megint repülni fog.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.