Egykori elnökére emlékezik a MÁV

iho/vasút   ·   2011.10.27. 17:13

Varga László gépészmérnök 1891-ben született Budapesten, vasutas családban. A Műegyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1915-ben, és azonnal a MÁV szolgálatába lépett. Végigjárva a vasúti ranglétrát, 1945-1949 között a MÁV Igazgatóságának elnöke volt. A II. világháborút követően, gigászi munkával néhány hét alatt újraindította az ország személy- és teherforgalmát, emellett publikált, kiállításokat szervezett, visszavezette a vasúttársaságot a nemzetközi vérkeringésbe és megindította a járműcseréket. Egy több száz tételből álló mozdonybeszerzésre hivatkozva 1949-ben koncepciós pert indítottak ellene, amelynek során koholt vádak alapján a Budapesti Katonai Főtörvényszék halálbüntetésre ítélte.

Varga László halála előtt nem sokkal, 1945 tavaszán alapította a MÁV Szimfonikus Zenekart, Szőke Tibor karmestert bízva meg, hogy szervezze meg a hangszeres együttest, amely az Államvasutak fenntartásával és segítségével hozzájárulhat az ország szellemi és lelki újjáépüléséhez. A zenekar, azóta is jelentős zenei és kulturális teljesítményt nyújt, melyhez a MÁV erkölcsi és anyagi támogatásával járul hozzá, híven az alapító Varga László által megálmodott célokhoz. Ennek a kivételes tehetségű férfinak emléke előtt tiszteleg a MÁV Szimfonikus Zenekar azzal, hogy a 2011. október 29-én, szombaton induló hangversenysorozatát Varga László-bérletnek nevezi el.

Az Olasz Kultúrintézetben megrendezésre kerülő hangversenyt Takács-Nagy Gábor vezető-karmester dirigálja. Vezényletével az új bérlet nyitókoncertjén Mozart Don Giovannijának nyitánya, a zeneszerző D-dúr (Prágai) szimfóniája, valamint Brahms I. szimfóniája csendül majd fel.

Kapcsolódó hírek