Egymillió minigép a karácsonyfák alatt!

iho   ·   2015.10.04. 16:15
cim6

Nem kevesebb, mint egymillió drón kerül ajándékképpen idén az amerikai karácsonyfák alá, és ez erősen aggasztja a repülésbiztonságért felelős intézményeket.

Az adatot a Szövetségi Légügyi Hivatal számára több forrásból is megerősítették, és ez az FAA vezetését arra késztette, hogy tárgyalásokat kezdjen a nagy kereskedelmi láncok képviselőivel, többek közt a Wal-Marttal, amely egymagában 19 féle(!) repülő szerkezetet kínál eladásra az ünnepekre, a néhány tucat dolláros ártól a különlegesen felszerelt több ezer dolláros szupergépekig.

A szövetségiek azt szeretnék elérni, hogy ha már nem lehet ezt a piaci áradatot feltartóztatni, legalább az eladó személyzet kapjon oktatást arról, mit kell biztonsági információként tovább adnia az új dróntulajdonosoknak. A taktika tehát az, hogy eladáskor világosítsák fel az embereket a kisméretű repülő szerkezetek jelentette veszélyről és használatuk szabályairól.

Egyre komolyabb hullámokat kavar a drónok ügye a magas politikában is. Egy oregoni képviselő, a közlekedési bizottság tagja egy tanácskozáson kifejtette, technológiai megoldásokkal kell csökkenteni a drórnok okozta kockázatot, csak olyan szerkezeteket lenne szabad értékesíteni, amelyek az érvényes magassági és látótéren belüli szabályozásnak beépített limitekkel tesznek eleget. Mint netes hozzászólók rámutatnak, ez nem oldja meg annak a sokezernyi kis gépnek a kérdését, amelyeket ilyen korlátok nélkül árusítottak eddig, és árusítanak jelenleg is.

A konferencián természetesen ismét előkerült annak lehetősége, hogy a drónok használatát valamiféle vizsgához kössék, ami az eddig eladottak esetében megintcsak nem megoldás. A Hawaiian Airlines elnöke pedig ugyanazon a fórumon arra figyelmeztetett, hogy nemcsak a drónok a számára tiltott övezetben, a repterek környékén jelentenek a repülő szerkezetek veszélyt a biztonságra, hanem az öt mérföldes körzeten kívül is.

Ugyanakkor azt az FAA képviseletében is elismerték, hogy a pilóta nélküli szerkezetek üzemeltetésének szabályozása sokkal több eltérő érdeket érint, mint szinte bármi, amivel a Szövetségi Légügyi Hivatal korábban foglalkozott. A létező biztonsági aggodalmak ellenére sokféle pilóta nélküli repülőgép megjelenése várható a közeli jövőben is, ami a repülésbiztonság mellett például a privát szféra megsértésének kérdését is felveti, nem beszélve arról a meglehetősen veszedelmes jelenségről, hogy nemrég valaki pisztolyt szerelt a quadrokopterére. Miközben olyan esetről is hírt adtunk, amikor valaki éppenséggel lelőtt egy drónt, ami a kertje fölött lebegett.

Augusztus végén Illinois államban egy kétmotoros Piper ütközött a levegőben a Chicago O'Hare repülőtértől húsz mérföldnyire valamivel, amit a pilóta is csak egy pillanatra látott, és az FAA jegyzőkönyve „azonosítatlan repülő tárgyként” aposztrofált, de minden bizonnyal nem idegen űrhajó, hanem drón volt...

Augusztus elején egy nap két gép személyzete is észlelt megközelítés közben drónt a New York Kennedy repülőtér közelkörzetében, az egyiket csak méterek választották el az ütközéstől. Az FAA pedig azt közölte, hogy a forgalmi pilóták egyre sűrűbben észlelnek repülő szerkezeteket, augusztusig több mint hatszáz jelentés futott be ilyen esetről, az FAA több mint húsz alkalommal jelentette fel a nagygépek közelében repülő szerkezetek azonosított irányítóit, tegyük hozzá, az arány nem megnyugtató.

Azonban vannak repülésbiztonsági szakemberek, akik szerint a drónok miatti aggodalom túlzott, hiszen a repülőgépek szerkezete bizonyos szintig a külső hatásoknak ellent tud állni, a hajtóműveket a drónokkal összehasonlítható súlyú madarakkal való ütközésre is vizsgáztatják, ráadásul a nagygépek a drónokkal csak kisebb magasságban találkozhatnak, amelyen a burkolat esetleges sérülése sem okoz már veszélyes dekompressziót. Más szakértők viszont épp azt mondják, hogy ha egy hajtómű a „benyelt” drón miatt mégis leáll, az megközelítéskor vagy emelkedéskor, épp kisebb magasságban okoz nagyobb veszélyt.

Ugyanakkor a drónok használatának sokféle új módja szerepel a tömegkommunikációban nagyonis pozitív töltettel. Vitathatatlan, hogy a drónok végtelenül hasznosak is tudnak lenni, a legmeglepőbb területeken is. Mint arról portálunk is beszámolt, például az easyJet után egyre több légitársaság használ a lassú és költséges körbeállványozás helyett drónokra szerelt kamerákat és más vizsgáló berendezéseket a repülőgépek állapotának ellenőrzésére, legutóbb pedig arról olvashattunk, hogy a drónok kulcsszerepet kapnak a természetvédelemben, az erdőtelepítési programokban, az illegális halászat visszaszorításában is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek