EgyptAir A320: Füst elől a gépben, nem tudni, mitől

iho   ·   2016.05.22. 08:45
cim3
Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál ismeretlen forrásokból származó közlése után a francia balesetvizsgáló szervezet szóvivője gyakorlatilag megerősítette az ACARS-adatok hitelességét.

Az ACARS, Aircraft Communications Addressing and Reporting System folyamatosan küld jelentéseket a gép különböző részeinek és rendszereinek állapotáról és működéséről egy földi központnak. Ezek a jelzések voltak például az első olyan adatok, amelyek annak idején az AF447-es járat lezuhanásakor az első kézzelfogható és használható részleteket szolgáltatták arról, hogy mi történt az Atlanti-óceán fölött lezuhant A330-assal, de arról nem, hogy miért.

Hasonló a jelentősége és hasonló a „hiányossága” a most nyilvánosságokra jutott részleteknek is. Ezek szerint valami történt a repülőgép pilótafülkéjének egyik jobboldali ablakával, ami lehetett az ablakfűtés komoly hibája, ugyanakkor füst volt a pilótafülke mögött közvetlenül lévő toalettben és a pilótafülke alatt lévő műszerrekeszben. A jelzések arra utalnak, hogy valami történt a gép irányításáért felelős komputereivel is, amelyek ebben a rekeszben vannak

A Skynews szerint az ACARS-adatok az EgyptAir Operation Centerből kerültek ki

Amennyit közvetlenül le lehet vonni mindebből, az az, hogy a gép lezuhanását előidéző probléma vagy problémák a gép orr-részében, a pilótafülkében és annak közvetlen közelében jelentkeztek, tehát nem a farokrészben, nem közvetlenül a kormányfelületeknél. De hogy volt-e tényleges tűz, azt nem tudni, miképp azt sem, hogy például valóságos, égés következtében keletkezett füstről van-e szó, vagy az érzékelők számára hasonlóan értelmezhető kicsapódásról, ami például egy váratlan dehermetizáció miatt keletkezik. A netes szakmai fórumokon hozzászóló szakértők és pilóták jelentős része azt tartja legvalószínűbbnek, hogy a műszerrekeszben a gép repülésvezérléséért felelős számítógépek körüli tűz pecsételhette meg (végleg) az A320-as sorsát.

Egy másik feltételezés a gép 90 fokos balra majd jobbra történő kitérését azzal magyarázza, hogy ez a vészsüllyedés esetén szükséges eljárás része volt annak érdekében, hogy a váratlanul magasságot váltó gép ne ütközzön más, vele azonos irányban vagy szemben repülő repülőgépekkel. Mások továbbra is úgy vélik, nem biztos, hogy tudatos manőverekről van szó, lehet, hogy ezek már az irányítás alól kikerült gép kontrollálatlan mozgásai voltak.

A BEA szóvivője azt mondta: az ügynökség meg tudja erősíteni, hogy az ACARS-rendszer füstjelzésekről küldött üzeneteket a gép elülső részéből röviddel azután, hogy az A320-as belépett az egyiptomi légtérbe. Az üzenetek arra utaltak, hogy füst volt a kabinban röviddel azelőtt, hogy a kapcsolat megszakadt. De a BEA szerint semmiféle biztosat nem lehet mondani ennek eredetéről, sőt, arról sem, hogy ezek a jelzések feltétlenül tüzet jelentenének, sőt, azt sem tudni, hogy a személyzet tudott-e bármit ezekről a jelzésekről. „Túlságosan korai még értelmezni ezeket az adatokat és a baleset okairól beszélni, mielőtt meg nem találtuk a roncsot és az adatrögzítőket” – tette hozzá a szóvivő.

Már a francia hatóság szóhasználatából is következtethető, hogy az első huszonnégy óra zavaros feltételezései után most már kezd eltávolodni a szakmai logika a bombamerénylet teóriájától, persze anélkül, hogy ezt elvetnék a vizsgálók, legalábbis a most nyilvánosságra hozott részletek nem utalnak közvetlenül robbanásra, mint ahogy nem is zárják ki a lehetőségét. Az ACARS-adatokkal kapcsolatban sem az egyiptomi hatóságok, sem az érintett légitársaság illetékesei nem nyilatkoztak, emlékezetes, hogy a baleset után vagy tizenkét órával a kairói kormány polgári repülésügyi minisztere viszonylag váratlanul a bombamerényletet jelölte meg valószínűbb oknak, szemben a műszaki hibával.

Miután szombaton már valóban a géphez tartozó roncsdarabokat és az utasokhoz tartozó tárgyakat találtak a tenger felszínén, valószínű, hogy nem is túl távoli az idő, amikor megtalálják és kiemelik a roncsot, előkerül a repülési adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője. A 2014 decemberében lezuhant AirAsia gép roncsait a baleset után két héttel találták meg sokkal rosszabb időjárás közepette. Remélhető az is, hogy mint akkor, a „dobozok” a létfontosságú adatokat most is megőrzik, és akkor kiderülhet a történet minden fontos részlete. Emlékezetes, hogy az AirAsia esetében csak vagy egy évvel a baleset után kiadott végleges vizsgálati jelentés tárta fel a katasztrófa valóságos hátterét, a problémákat a karbantartásban és a gép egy bizonyos műszaki hibájának kezelésében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek