Egyre több a konténervonat Oroszországban

iho.hu   ·   2018.12.11. 13:45
rzd-kontener-400

Az Orosz Vasutak (RZSD) gyorsjelentése szerint folyamatosan nő az országban vasúton szállított konténerek mennyisége. A mindenféle konténert magába foglaló statisztika alapján 2018. első tizenegy hónapjában több mint négymillió TEU-t szállított a társaság, ami az előző év hasonló időszakához képest tizennégy százalékos növekedést jelent. Csak 2018. novemberében 402 ezer 700 TEU-nak megfelelő konténert szállítottak, ez 2017. utolsó előtti hónapjához képest tizennyolc százalékos javulás.

2018. január–november hónapokban a belföldi konténeres szállítás (1,7 millió TEU) 5,4 százalékos növekedése mellett az export konténeres forgalom 17,4 százalékkal emelkedett (összesen egymillió TEU-ra). Az import 20,8 százalékkal volt több (elérve a 781 ezer 600 TEU-t, míg a legnagyobb – 32,1 százalékos – növekedést a tranzit konténeres szállítmányok jelentették, közel félmillió TEU-val. EZ az adat érezteti a Kína–Európa vasúti konténeres szállítások növekvő volumenét is.

A fenti adatokban szerepelnek az üresen szállított konténerek, viszont van statisztika az elszállított árukra is, amiből kiderül, hogy az év első tizenegy hónapjában 2,72 millió TEU-nak megfelelő konténerben összesen 38 millió tonna árut szállított az RZSD, ami 12,3 százalékkal nagyobb tömeget jelent, mint amit 2017. január elejétől 2017. november végéig kezelt. A TEU-ban kifejezett szállítások picivel több, mint kétharmada történt rakottan.

Konténeres és hagyományos tehervonatok Oroszországban (forrás: rzd.ru)

Árunemek szerinti bontásban a faipari és autóipari szállítások növekedtek egy év alatt a legnagyobb ütemben. Az RZSD 2018-ban 349 ezer 500 TEU-nak megfelelő faipari anyagot szállított (az utolsó hónapot nem beleszámítva), ez 41,9 százalékos növekedést jelent. 206 ezer TEU autóipari anyagot is szállítottak (24,2 százalékos növekedés), míg legtöbbet vegyszerekből és alkáli ásványokat fuvaroztak, tizenegy hónap alatt 447 ezer 800 TEU mennyiségben, ami 9,2 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest.

A listát a papír (284 ezer 700 TEU), az ipari termékek (256 ezer 600 TEU), ércek (242 ezer 400 TEU), vastartalmú és nem vastartalmú fémek (211 ezer 500 TEU), gépek, szerszámgépek, motorok (193 ezer 700 TEU), építőipari anyagok (93 ezer 500 TEU), a trágyák és műtrágyák (39 ezer 100 TEU) zárják.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek