Ahogy arról már korábban beszámoltunk, jelentős előrelépés a megszokott, de széttagolt jegyértékesítő rendszerek terepén a City-Ticket rendszere Németországban. Ezzel a jegytípussal – bizonyos városok bizonyos jól lehatárolt területein – a vasúti járatokra váltott jeggyel a háztól házig utazás is megoldhatóvá válik, tehát a teljes utazás költsége egyben látható, kezelhető.

De ez még nem minden. Az az Ubernél és egyéb közösségi szolgáltatásmegosztó platformoknál látható a trend, melyektől a vasút és a többi települései szolgáltató fél, de amely egyben példaként is szolgál. A félelem tárgya, hogy különböző digitális platformok nyomulnak be a potenciális utasok és a nagy állami, városi szolgáltatók közé és elszipkázzák az utasokat. Ezért a Mobility Inside-néven futó projektben a legnagyobb közlekedési szolgáltatók megpróbálják jegyértékesítő rendszereiket összekapcsolni. Így például egy berlini lakos a helyi városi közlekedési szolgáltató, a BVG applikációjával egy ICE-menetjegyet, aztán pedig egy csatlakozó müncheni U-Bahn-menetjegyet vehet. A rendszer még nem tökéletesen kiérlelt, de a több évnyi belerakott munka első eredményei már megmutatkoznak.

Más úton, az utas által érvényesített vonatjeggyel akarja a Deutsche Bahn a nagytávolságú közlekedést vonzóbbá tenni. Az úgynevezett Komfort Check-in bevezetését május közepén kezdték el, mostantól az összes ICE-járaton rendelkezésre áll a konszern szerint. A rendszernek igazán két haszonélvezője van: az egyik a nyugalomra vágyó utas, aki nem akarja másfél-kétóránként végighalgatni a „Guten Tag, Personalwechsel, bitte die Fahrscheine zur Kontrolle”-kezdetű litániát, a másik a felhasználóbarát módon utaskísérőnek nevezett kalauz, akinek a jegyek pecsételésén kívül így több ideje marad értelmes feladatokra is.

A Komfort Check-in mostantól valamennyi ICE-járaton elérhető (forrás: spon.de)

A Komfort Check-in módszerrel bármelyik utas élhet, akinek okostelefonja, online-jegye és ülőhelyfoglalása van, és ezeket feltöltötte a DB-Navigator-nevű applikációba. Amikor az utas a vonaton elfoglalta a helyét, ezt jelenti az alkalmazáson keresztül. Az információt az utaskísérő a saját mobilterminálján rögtön látja, így tudja, hogy az illetőt ezek után már mentesíteni lehet a jegyellenőrzés terhei alól.

A Deutsche Bahn információi szerint a rendszer nagyjából úgy működik, ahogyan elképzelték, súrlódások nem nagyon vannak, az utasok is elfogadták, használják és értékelik. Az eredmények birtokában a rendszert jövőre más jegyfajtákra is ki szeretnék terjeszteni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!