Együttműködési megállapodást kötött a Rail Cargo Hungaria és a Záhony-Port

iho   ·   2014.07.14. 08:45
vorirchcim

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a vasúttársaság leányvállalataként működő Záhony-Portnak és a MÁV legnagyobb árufuvarozási partnerének együttműködése is bizonyítja, megvan a közös akarat a vasút fejlesztésére és az árufuvarozás növelésére.

(fotó: Vörös Attila)

Kovács Imre a Rail Cargo osztrák érdekeltségére utalva elmondta, igyekeznek az ebből származó előnyöket „átcsempészni” Magyarországra is, így például a privatizációt követő időszakban Záhonyra jelentős áruforgalmat lehetett irányítani.

(illusztráció: Kemsei Zoltán)

„Azon dolgozunk, hogy ide minél több áru jöjjön, a kormánynak a jelenlegi tevékenysége is ebbe az irányba mutat” – fogalmazott Kovács Imre. A Rail Cargo Hungaria Zrt. vezetője a Záhony-Porttal megkötött megállapodásra utalva elmondta, a cég a keletről érkező széles nyomtávú vasúti kocsikból a normál nyomtávúakba való átrakási szolgáltatással segíti az árufuvarozó társaságot.

(fotó: Vörös Attila)

A mintegy 400 embert foglalkoztató Záhony-Port Zrt. feladata a vasúti átrakás, a logisztika és az áruk tárolása; a Rail Cargo több mint kilencven százalékát adja a cég megrendeléseinek. A társaság évente körülbelül négymillió tonna áru mozgatására képes, jelenlegi forgalma évente több mint két és félmillió tonna – mondta Farkas József az MTI-nek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek