Újra mindkét vágány járható Pécel és Isaszeg között – közölte a Mávinform.

Korábban írtuk:

A Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon Pécel állomásnál szerdán délután fél három után néhány perccel egy gépjármű közúti balesetet szenvedett. Pécel és Isaszeg között emiatt az egyik vágányt le kellett zárni a forgalom elől, majd az egész pályát ki kellett zárni. A feltorlódások elkerülése érdekében egyes gödöllői elővárosi vonatokat nem közlekedtetnek, az utasok a hatvani személyvonatokat tudják igénybe venni. Az erre közlekedő vonatok utasai 30–40 perc késéssel (a közleményben ez áll, de valójában 60–80 perc a késés már) számoljanak a pálya felszabadításáig.

Komoly késések Gödöllő felé<br>(mav-start.hu)

A katasztrófavédelem kérésére lezárták a vágányt Pécel és Isaszeg között, a gépkocsi daruzásának idejére. Az autót a kiérkező daruval nem tudták kimenteni. Egy másik daru érkezése  után ismét lezárják a vágányt, a gépkocsi kiemelése miatt. A menetrend szerinti közlekedés csak este 10 órára állhat helyre a miskolci vonalon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!