Elkészült az új tivadari Tisza-híd terve

MTI/iho   ·   2015.10.20. 12:32

Elkészült a Tivadar és Kisar között megépítendő új Tisza-híd terve - hangzott el a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) beregi árvízvédelmi töltéseinek őszi felülvizsgálata alkalmából tartott szakmai értekezleten kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. Bodnár Gáspár, a vízügyi igazgatóság vezetője az eseményen azt mondta, az eredeti - a meglévő híd átépítését és megemelését célzó - tervekkel ellentétben teljesen új folyami átkelő fog megépülni a folyón. A Szamosköz és a Bereg közúti kapcsolatát biztosító tivadari híd az egyik legkritikusabb szűkület a Tiszán, mivel a folyómederben és az ártéren elhelyezkedő hídpilléreknek jelentős a visszaduzzasztásuk, ez pedig problémát okoz az árvizek levezetésében - ismertette az igazgató.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi közlése szerint egy 342 méter hosszú, háromnyílású acélhidat építenének a meglévő átkelő mellé, a csatlakozó úthálózat korrekciója mellett pedig körforgalmi csomópontot alakítanának ki a két folyóparti település érintett utcáinál. A beruházás során elvégzik majd a töltések korrekcióját, a kevesebb hídpillér miatt növekszik az áteresztőképesség. A konkrét építési munkálatok a közbeszerzés lefolytatása után - a korábbi tervezés szerint - legkorábban 2016-ban kezdődhetnek el.

A vízügyi igazgatóság vezetője a térségi árvízvédelmi fejlesztések kapcsán szólt arról is, hogy hamarosan befejeződik a több mint 33 milliárd forintból épülő, tizenkilenc környékbeli település árvízi védelmét szolgáló beregi árapasztó tározó kivitelezése, illetve elkészülnek az ehhez kapcsolódó töltésrendszerek és műtárgyak. A beruházással nemcsak a térség árvizekkel szembeni védettsége erősödik, hanem lehetőség lesz a víztöbblettel és a vízhiánnyal kapcsolatos problémák kezelésére. A Felső-Tisza vidékén az év bármely részében lehet számítani rendkívüli árvizekre, ezért nagyon fontos a védművek állapotának szinten tartása és fejlesztése. Az elmúlt időszakban új mértékadó árvízszinteket határoztak meg a magyarországi folyókon, az ukrán oldali töltésfejlesztések, valamint a klímaváltozás miatt pedig számítani kell az árvízszintek emelkedésére is.

A magyar oldalon folytatódnak a tiszai töltések fejlesztései, az ukrán oldalon pedig tervben van két tározó megépítése Mezővárinál (Vari) és Tiszaújlaknál (Vilok). Az őszi felülvizsgálat keretében a vízügyi igazgatóság és a katasztrófavédelem szakemberei közösen ellenőrizték a Tarpától Lónyáig tartó, több mint hatvan kilométer hosszú árvízvédelmi töltés állapotát, a gátőrök felkészültségét, valamint a védelmi eszközöket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek