Elkészült Székesfehérvár nyugati váltókörzete

Vörös Attila   ·   2015.10.27. 08:45
87-sv---PA266618

Nyár vége óta tartott a legújabb vágányzár a székesfehérvári átépítés miatt: ezúttal a komáromi és a veszprémi vonalak bekötését és az állomás nyugati váltókörzetét építették újjá. A vágányzár érintette a Szabadbattyán felé vezető vágányokat is: csak az egyik sínpáron járhattak a vonatok (ez a korlátozás jelenleg is érvényben van).

Újra vonat jár a 20-as vonalra Székesfehérvárról. A majdani második vágány egyelőre csonkában végződik, a szombathelyi gyorsvonat végénél látható<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A munka határidőre, hétfőre elkészült, így az új héten már mind az 5-ös, mind a 20-as vonalról be lehet járni Székesfehérvárra. Visszatért a Bézé Komárom felé, és a mohai kiszolgálómenet is a régi rend szerint közlekedik. Vagyis a nyári rend szerint, azaz van egy minden nap járó tehervonatpár Fehérvár felől, és heti háromszor jönnek kocsik Komárom felől is. A rakott homokforda viszont már Székesfehérvár felé indul el Moha-rakodóról.

Megszámlálhatatlan mennyiségű kocsi érkezik Komáromból Moha-rakodóra – immár remot Szergejjel

A vasútbaráti értelemben vett jó világnak amiatt is vége, mert a kiszolgálómeneteket már fehérvári vezérek viszik fehérvári mozdonyokkal, így a több mint két hónapon át tartó klasszik szergejezésnek is vége. Fehérváron most csak a 271-es képviseli a régi M62-eseket, egyébként több remot is bevetésre vár. Hétfőn a 333-as és a 316-os dolgozott az 5-ösön.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek