Elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése

MTI/iho   ·   2017.06.27. 06:36
sioill0

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program háromszáznegyvenmillió forintos támogatásával elindult projekt nyolctagú konzorciumának hétfői, első ülésén elmondták: a Sión tizenkét kiszálló helyet és hét megállót hoznak létre fogadóépületekkel. Ezeken a multimodális csomópontokon több közlekedési eszközt: kerékpárt, kajakot, kenut is igénybe vehetnek a turisták. A megvalósítás a műszaki bejárással, a helyszínek felülvizsgálatával kezdődött el. A tervek szerint az úszó stégekből, lépcsőből álló kiszálló helyeket Ozorán, Simontornyán, Pálfán, Sárszentlőrincen, Borjádon, Úzdon, Kölesden, Medinán, Harcon, Sióagárdon és Szekszárdon alakítják ki, megállók Harcon, Kölesden, Sárszentlőrincen, Pálfán, Simontornyán épülnek, Medinán és Sióagárdon már meglévő épületeket alakítanak át turistákat fogadó létesítményekké. A korábbi elképzelésekhez képest Borjádon, Úzdon és Pálfán változhatnak a pontos helyszínek. A fejlesztésekkel érintett nyolcvanöt kilométeres szakasz Ozorától a Sió-árvízkapuig tart.

Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzat területfejlesztési osztályvezetője arról számolt be, hogy az Országos Vízügyi Igazgatóság egy tizenkétmilliárd forintos, európai uniós projektjének keretében jelentősen javul a folyó hajózhatósága. A közeljövőben kezdődő munkák során, elsősorban árvízvédelmi céllal megszüntetik a Sión képződött zátony- vagy szigetszerű képződményeket, szűkületeket. A folyó mellett húzódó, megerősített töltéskorona alkalmas lesz arra, hogy később kerékpáros aszfaltút épüljön. A vízi út állomásainak tervezése legkorábban 2017. november végére zárul le, az azt követő közbeszerzési eljárás után kezdődhet el a kivitelezés. A projekt egyes elemeit (néhány fogadó épületet és kiszállót) már 2018 nyarán használatba lehet venni, a megvalósítás határideje 2019. májusa.

A fejlesztés első ütemét két, összesen fél milliárd forintos fejlesztés követi. A második lépcsőben hatvankét kilométernyi kerékpárutat hoznak létre a Sió mellett; ebből Szekszárd és Harc között, nyolc kilométeren új út épül a folyó töltésén, Harctól Simontornyáig a 6317-es úton jelölnek ki kerékpársávot. A harmadik ütemben Szekszárdon kerékpárokkal, kajakkal, kenuval, fitneszeszközökkel felszerelt turisztikai bázis épül. A Sió megújult turisztikai kínálata 2019 nyarán válik teljessé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek