Elmúlt egy év

Móricz Zsiga   ·   2013.04.04. 13:00
01-cim-evfordulo

Hogyan is kezdődött? Valamikor 2012 januárjában keresett meg az Indóház főszerkesztője, Hámori Ferenc úr, és elmondta nekem, hogy szeretne az IHO című internetes újságjában egy új műfajt meghonosítani. Ez a műfaj pedig nem lenne más, mint a napjainkban oly nagy népszerűségnek örvendő blog. Felkért, hogy legyek az egyik szerzője ennek az oldalnak.

Természetesen azonnal igent mondtam a felkérésre, annak ellenére, hogy nem voltam – és a mai napig sem vagyok – teljesen tisztában a műfaj sajátosságaival, formájával, kereteivel, de úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom vele, és abban az esetben, ha rosszul csinálom, majd figyelmeztet a szerkesztő, vagy rosszabb esetben az olvasók mondanak elmarasztaló véleményt. Szerencsére nem így történt.

Sokan kérdezhetik, hogy miért mondtam azonnal igent a felkérésre. Nos azért, mert miután harmincöt évig tartó mozdonyvezetői szolgálat után nyugdíjba mentem, úgy éreztem, valamit kezdenem kell a hosszú idő alatt felhalmozódott szakmai tapasztalattal, a sok emlékkel. Többek között ez volt az oka annak is, hogy a BGOK (Baross Gábor Oktatási Központ) alkalmazásában, a szimulátorok mellett oktatói feladatot vállaltam. Maga az írás nem volt idegen számomra, hiszen hosszú ideje, havi rendszerességgel jelennek meg cikkeim mind a mai napig a Mozdonyvezetők Lapjában, sőt, néhány írásom az Indóház című folyóirat oldalain is napvilágot látott már.Vörös Attila szédítő magasságból készített képén Ferencvárost, vasutas szóhasználattal élve Fradit láthatjuk. E felvétel képezi az alapját blogom címlapfotójának.

De mindezt kevésnek találtam. A Mozdonyvezetők Lapját szinte kizárólag masiniszták olvassák, a szimulátor mellett is főként velük találkozom. Én pedig szerettem volna gyakrabban és szélesebb olvasóközönséghez, a civilekhez is eljuttatni az üzenetemet, hogy bemutathassam a vasutat, a vasutas szakmát, ezáltal bontva le azt a régi, megcsontosodott sztereotípiát, amely szerint a vasutasok hülyék, ostobák, esetleg megszállottak. Nos, eme elképzelésem megvalósításához kínált remek lehetőséget az IHO-blog, én pedig megpróbáltam élni e lehetőséggel. Azt, hogy milyen sikerrel, döntsék el Önök!

Természetesen az írásaimnak megvannak a maguk fogyatékosságai, hiszen én csak egy szeletét ismerem a vasútnak, csak ezt a szeletet tudom átnyújtani az érdeklődőknek, a vasutat szerető és féltő embereknek, az olvasóimnak. Nem tudok elszakadni a mozdonyvezetői gondolkodásmódtól, ahogyan mondani szoktam, mindig, mindent a vezetőállás magasságából látok. Ennek ellenére azon dolgozom, hogy ne legyenek túlzottan egysíkúak a posztjaim.A vezetőállás magasságából szemlélem a vasutat valamikor a nyolcvanas évek elején.

Az idők folyamán hozzászoktam, hogy – ellentétben a nyomtatott sajtóval – az olvasók itt azonnal visszajeleznek, esetleg kritikát fogalmaznak meg, vagy egyszerűen csak kérdeznek, a kérdésekre pedig válaszolnom illik. A hozzászólásokból látom, hogy vannak, akik rendszeresen olvassák az írásaimat, akik, ha egy posztom után valamiért nem reagálnak, hiányérzetet váltanak ki belőlem. Azért is hasznosak e megjegyzések, kérdések, mert gyakran egy következő cikkem témájául szolgálnak. Így persze előfordulhat, hogy elkezdek írni egy sorozatot, de ha közben felvetődik egy másik, izgalmas kérdés, a sorozatot esetleg megszakítom, rosszabb esetben megfeledkezem róla. Most is van egy ilyen adósságom, hiszen az ingavonatokról szóló széria harmadik része még várat magára. Előbb-utóbb azonban az is elkészül.

Eleinte sokan indultunk úgynevezett (nagyon nem szeretem ezt a szót) bloggerek, sokan kezdtünk el írni, mára azonban néhányan teljesen lemorzsolódtak. Nem ismerem az okát, hogy a kezdeti lelkesedés miért hagyott alább. Egyelőre azonban még elegen maradtunk ahhoz, hogy a blog továbbra is színesíthesse az IHO választékát. Remélem, ez még sokáig így is marad!

Kapcsolódó hírek