Előre a múltba: forgalomba áll az első A330 Regionál

iho   ·   2016.08.19. 13:45
A330-300_rgional_cim

(fotó: Routes Online)

Széles törzs, sok utas, rövid táv, gazdaságos repülés: ami most megvalósult, az nem más, mint az, ahogy az Airbus elindult a hetvenes években, hiszen első típusa, az A300 eredetileg az európai nagyvárosok közti sűrű forgalom igényei szerint épült: maga az elnevezés, a légibusz is erre utal. Ezek az igények azonban az idők folyamán változtak, a szélestörzs a hosszútáv szinonimája lett, a közép- és rövid távú vonalakra pedig nem széles, hanem keskenytörzsű típust hozott ki a cég, az A320-as gépcsaládot. Nos, ez a tendencia változott azzal az A330-as variánssal, amelynek első példányát most vette át a gyártótól a Saudi Arabian Airlines: a légitársaság húsz példányra kötött szerződést a 2015-ös párizsi szalon alkalmával, emellett jelenleg tizenkettőt használ a „normál" 330-asból.

A méltán népszerű, immár 1300 példányszám körül üzembe állított kéthajtóművesnek ez a változata négyszáz utas szállítására alkalmas, viszont csak maximum 5000 kilométeres járatokon. A 200 tonnára csökkentett felszállósúly tehát elsősorban csökkentett üzemanyag-mennyiséget jelent, viszont ilyen sok utassal a fedélzetén, a gép gazdaságossága is ugrásszerűen megnő, húsz százalékkal olcsóbb az egy főre eső üzemeltetési költség, mint a „standard” A330-300-asok esetében. Ugyanakkor a variáns a gyártó szerint „részesült az A380 és az A350XWB technológiai fejlesztéseinek eredményeiből”, ez elsősorban, a navigációs rendszer és a head-up-display átvételét, valamint a túlfutásgátló rendszert jelenti, a hajtóműveket a gép speciális paramétereire optimalizálták, a kabint pedig csökkentett súlyú ülésekkel szerelik, és ugyancsak a rövidebb repüléseknek megfelelően kap a gép konyhákat. Nem részletezik a közlemények a konfigurációt, de gyanítható, hogy egy, maximum kétosztályos (economy, business) elrendezésben vihet az altípus ennyi utast.

Érdekes, hogy a program meghirdetésekor, 2013-ban szinte kizárólag Kínáról esett szó, kínai nagyvárosok közti forgalom biztosításáról. Az Airbus elnöke is az ázsiai nagyhatalmat említette többször is a változat elsődleges piacaként, olyan metropoliszok közti járatokra, mint Peking, Csengdu, Sanghaj és Hangcsou. Sőt, ezt a változatot „hozták hírbe”, amikor a Tiencsinben működő 320-as gyártósor mellett bejelentették egy A330-as üzem létesítését, de mint hamar kiderült, nem összeszerelésre, hanem belső berendezésre, festésre. A Regional némi enyhülést hozhat a túlterhelt kínai repülőterek és a személyzethiánnyal küszködő légitársaságok számára, hiszen kevesebb géppel lehet több utast szállítani – legalábbis ez volt a koncepció.

Ehhez képest jelentették be a tavalyi Le Bourget szalonon, hogy a Saudi lesz a kibocsátó légitársaság, más rendelések a Regionalra pedig a jelentések szerint egyelőre nincsenek. A szaúdiak nyilván elsősorban az Öböl-térségben dolgozó, főképp indiai vendégmunkások szállításában látják a gép esélyeit, nem beszélve a mekkai és medinai zarándoklatokról, amelyek hatalmas légiforgalmat generálnak minden évben. Ugyanakkor a Routes Online adatai szerint az erősen fejlődő szaudi belföldi forgalomban, elsősorban a Rijad–Dzsidda-vonalon lesz különösen hasznos a Regional bevezetése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek