Elővárosi közlekedés: pipa!

iho/vasút   ·   2015.12.21. 08:45
postabhv0

A felújított személykocsikat ezúttal is a QuaBLA-modell tulajdonosa, Börcs László szakkommentálásával mutatjuk be, amelyet a társaság legfrissebb hírlevelében is elolvashatnak.

„A posta Bhv – Piros csíkkal az igazi!

Hosszas előkészítő munka előzte meg jelen kiadásunkat. A Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel szoros együttműködésben jött létre az elővárosi modellcsaládunk. A modellek fröccsöntött műanyag technológiával készülnek.

A felújított Bhv elővárosi kocsikat piros csíkkal különböztették meg a járműpark többi részétől. A csíkozás nem túl idegen, az elővárosban ugyanis a '80-as évek végétől megjelentek a BDV villamos motorvonatok, normál kék alapfestéssel és szürke csíkkal az oldalukon.

Irány Szolnok! A képre kattintva galéria nyílik (fotók: QuaBLA-hírlevél, és a QuaBLA Facebook-oldala)

A Bhv-k oldalán azonban a piros csík ekkor még azért állt furcsán, mert forgalomban voltak még más vasúti kocsik is, amiken megkülönböztetésül piros csíkot használtak: a postakocsik!

A posták aztán a postavonatok leállítását követően többnyire Makón végezték, így a piros csík csak az elővárosban maradt meg, de a vasutas köznyelv szépen átvette a »posta-Bhv« elnevezést, és azóta is így hivatkozunk a piros csíkos Bhv kocsikra.

  • Katalógusszám: 21311 pályaszám: 50 55 80-05 422-7 Korszak: V.
  • Katalógusszám: 21322 pályaszám: 50 55 20-05 748-8 Korszak: V.
  • Katalógusszám: 21324 pályaszám: 50 55 20-05 751-2 Korszak: V.

Az első kettő csak szettben vásárolható meg!”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek