Dél-Szudán: elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó

MTI/iho   ·   2014.01.14. 10:12

Túlterhelés miatt elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a polgárháború sújtotta Dél-Szudánban hétfőn, a katasztrófában több mint kétszáz civil vesztette életét – jelentette be kedden a hadsereg. Az utasok közül mindössze két embert sikerült kimenteni. A halálos áldozatok között számos nő és gyermek is van. Az emberek azután menekültek el, hogy olyan hírek kezdtek terjedni, amelyek szerint a kormánnyal szemben álló Riek Machar volt alelnök fegyveres erői megtámadták Felső-Nílus szövetségi állam fővárosát, Malakalt, és elfoglalták a település bizonyos részeit. Hivatalos források később ezt cáfolták és arról tájékoztattak, hogy a helyzet nyugodt a térségben. „Nem hajtottak végre támadást Malakal ellen, a város teljesen nyugodt, és az élet a szokásos rend szerint zajlik, nincsenek harcok egyik városrészben sem” – közölte Philip Jiben állami információs miniszter.

Dél-Szudánban december közepe óta folynak az összecsapások, azóta, hogy Salva Kiir elnök államcsínnyel vádolta meg júliusban menesztett alelnökét. Utóbbi ezt tagadja, és azzal vágott vissza Kiir elnöknek, hogy valójában politikai ellenlábasait akarja eltávolítani. A konfliktusban eddig ezrek haltak meg, kétszázezren menekültek el otthonukból. Az összecsapások egyben etnikai színezetűek is: az államfő a dinka, a volt alelnök pedig a nuer népcsoport tagja.

Az ENSZ mind a hadsereget, mind a felkelőket azzal vádolta meg, hogy akadályozzák dél-szudáni missziójának munkáját és ezáltal a humanitárius válság megoldását. A világszervezet szerint a fegyveresek Bentiu és Bor városában kirabolták a segélyeket tároló raktárakat és segélyszervezeti járműveket foglaltak le.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek