Eltűnt 777-es: „furcsaság” a kommunikációban; Kína talált „valamit”

MTI/iho   ·   2014.03.22. 12:26
malay0

Újabb, a vízfelszínen lebegő tárgyakra bukkantak az eltűnt malajziai repülőgép utáni kutatást segítő kínai műholdak – jelentette be szombaton a malajziai védelmi miniszter. Kínai közlés szerint ezeket a tárgyakat a „déli kutatási övezetben” (az Indonéziától az Indiai-óceán déli részéig terjedő térségben) fedezték fel, abban a régióban, ahol a csütörtökön közzétett ausztrál műholdfelvételek alapján már folyik a kutatás a gép után.

A malajziai védelmi tárca azt közölte, hogy a március 18-án, kedden készült újabb képeken látható egyik tárgy nagyon nagy, 22-szer 13 méteres. A közlemény ezzel helyesbítette a minisztert, aki előzőleg 22-szer 30 méteresnek nevezte az egyik bemért tárgyat. Kína helyi idő szerint délután, az ügyben tartott napi Kuala Lumpur-i sajtóértekezlet közben tájékoztatta a maláj felet – tették hozzá. Hishammuddin Hussein malajziai védelmi és egyben közlekedési miniszter, az eltűnt utasszállító utáni kutatás vezetője sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, továbbra is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy szűkítsék a két hete eltűnt Boeing 777-es utáni kutatás két térségét.

A lehetséges északi repülési iránnyal kapcsolatban Hussein közölte, mostanra Kína, India, Pakisztán, Mianmar, Laosz, Kirgizisztán és Kazahsztán is megerősítette, hogy az első elemzések nem észlelték radarjaikon a Malaysia Airlines MH370-es járatát. A valószínűbbnek tartott déli folyosóra vonatkozóan azt mondta, hogy Kína további két hajót küld az Andamán-tengerre, ahol már most is öt hajója kutat a Boeing esetleges roncsai után.

Kína azért vállal különösen nagy szerepet a keresésben, mert a Malaysia Airlines két héttel ezelőtt eltűnt Boeing 777-es típusú repülőgépén 154 kínai utas volt. A repülő Kuala Lumpurból Pekingbe tartott 239 emberrel a fedélzetén. A maláj közlekedési miniszter újra elmondta, hogy a műholdfelvételek alapján, az ausztráliai Perth-től mintegy 2500 kilométerrel délnyugatra zajló kutatásban öt repülőgép és két kereskedelmi hajó vesz részt, de a pénteken kedvezően megváltozott látási viszonyok ellenére egyelőre semmit sem találtak.

– Általában véve a déli kutatási régió nagy kihívást jelent – mondta Hussein a kutatásra kijelölt 26 ezer négyzetkilométernyi vízfelületről, hozzátéve, hogy az óceán mélysége a térségben 1150 és 7000 méter között váltakozik.

Korábban írtuk:

A szombati The Daily Telegraph közelebbről nem részletezett forrásokból megszerezte a gép és az irányítás közötti kommunikáció utolsó ötvennégy percének leiratát, és bemutatta repülésbiztonsági szakértőknek. A szakemberek véleménye szerint a kommunikáció „tökéletesen rutinszerű” volt, két kivétellel

A maláj gép katasztrófája az iho.hu-n

Eltűnt 777-es: a keresés kérdőjelei
Roncsok messze délen az Indiai-óceánon: megvan a 777-es?
Szimulátor és politika: újabb rejtélyek az eltűnt 777-es körül
Szándékosság, emberi beavatkozás! Új hírek az eltűnt 777-esről
Még négy órát repült? További rejtélyek az eltűnt 777-es körül
Elfordult nyugat felé? Rejtélyek az eltűnt 777-es körül
Megvannak a roncsok? Terrorveszély, utolsó rádiókapcsolat
Eltűnt egy utasszállító Indokínában

 

Az első „potenciálisan furcsa” mozzanat helyi idő szerint hajnali 1:07 órakor volt, amikor az első tiszt közölte az irányítással, hogy a gép 35 ezer láb (hozzávetőleg 10 ezer 850 méteres) magasságban repült. A brit lap által kérdezett szakértők szerint ez a közlés felesleges volt, mivel ugyanezt a pilóta hat perccel korábban is jelezte az irányítóknak. Ráadásul a második, megismételt közlés döntő pillanatban hangzott el, ugyanis éppen 1:07 órakor küldte a Boeing digitális adatközlő rendszere (ACARS) az utolsó automatikus helyzetjelentést a gép állapotáról. A rendszert az ezt követő 30 percben – a jelek szerint szándékosan – valaki működésképtelenné tette.

A másik furcsa mozzanat – amely felvetheti a szándékosság lehetőségét a gép eltűnésével kapcsolatban – a brit konzervatív lap által idézett szakértők szerint az, hogy a kommunikáció megszakadása és a repülőgép ezután észlelt, éles ívű nyugati irányú fordulója éppen akkor történt, amikor a Pekingbe tartó járatot a Kuala Lumpur-i irányítás átadta volna a vietnami Ho Chi Minh-város légiirányítóinak. A Daily Tekegraph-nak nyilatkozott a British Airways légitársaság egy volt pilótája, aki Boeing 777-esekkel repült – azt mondta: ha ő el akarna „lopni” egy repülőt, azt ezen a ponton tenné. Az átadások időszakában ugyanis előfordulhat egy rövid „holttér” a két irányítási szolgálat között, és ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor a malajziai repülőgépet esetleg egyik földi központból sem látták – tette hozzá a volt BA-pilóta.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.