Emeletes kocsikat vesz a belga nemzeti vasút

iho/vasút   ·   2015.12.27. 08:45
400px_sncb_m7

A napokban aláírt, körülbelül kilencven szerelvénynyi M7-es típusú kocsi beszerzéséről szóló kontraktus 1,3 milliárd euró értéket képvisel; az összegből a Bombardier-t 787 millió, az Alstomot pedig 471 millió illeti. A keretszerződés lehetőséget ad további 917 személykocsi beszerzésére; az összesen 1362 jármű lehívása esetén a 3,3 milliárd eurós teljes összegből a kanadai 2,1 milliárd, a francia gyártó pedig 1,2 milliárd eurós bevételt könyvelhet el – írja az International Railway Journal.

A járművek egyaránt alkalmasak lesznek a motorvonati és mozdonyvontatású ingavonati üzemre, mivel kompatibilisek lesznek a szintén a kanadai–francia konzorcium által épített négyszázkilencvenkettő M6-os, kétszintes kocsival. A járművek nagy részét a Bombardier brugge-i gyártóegysége fogja előállítani: a négyszáznegyvenöt kocsiból hatvanöt BDx-sorozatú vezérlőkocsit, száznegyvenöt másodosztályú B-kocsit, valamint szintén száznegyvenöt, első- és másodosztályú AB-kocsit, míg az Alstom valenciennes-i gyártósora a kilencven Bmx-sorozatú motorkocsiért és teljes flotta kettes szintű ETCS-sel való ellátásáért felel, amelyet Charleroi-ban telepítenek majd a járművekre. A vezérlőkocsik kerekesszék és kerékpárok szállítását is lehetővé fogják tenni. A szerelvényekre a TBL1+ vonatbefolyásolási rendszert is feltelepítik.

A belgák ismét bevásárolnak emeletes kocsiból: első körben négyszáznegyvenöt M7-est szereznek be a Bombardier és az Alstom konzorciumától, de a mennyiség 1362-ig növelhető (forrás: Railway Gazette)

A konzorcium szerint az M7-eseket a jól bevált és kiváló megbízhatóságot nyújtó M6-os kocsik alapján tervezik meg. Az új járművek utasterét teljesen áttervezik az M6-osokéhoz képest, a megkérdezetteknek a látványtervekkel kapcsolatos véleményei alapján. Az utastér LED-világítást és továbbfejlesztett utastájékoztató rendszert kap, a kényelmet pedig a még nagyobb csomagtér és lábtér, valamint a konnektorok fokozzák tovább. A kétszintes kocsikkal a belga vasúthálózat összes fővonalán lehet majd találkozni, a nagysebességű vonalakat is beleértve, sőt a hollandiai és luxemburgi nemzetközi járatokon is be fogják vetni az M7-eseket.

A kétszáz kilométer per órás sebességre is alkalmas járművek a több férőhelyet kínálnak majd a jelenleg használt kocsiknál, amelyeknek további hátránya, hogy nem támogatják az ETCS használatát. Az M7-esekkel az SNCB tovább egységesítheti járműflottáját: a vasúttársaság célja, hogy 2023-ra a jelenlegi tizennégy helyett csak nyolc típusból álljon a kocsipark. A karbantartást az is tovább egyszerűsíti majd, hogy az új kocsikat prediktív diagnosztikai rendszerrel is ellátják, a tervszerű megelőző karbantartás pedig hozzásegít az életciklus-költségek csökkentéséhez.

Az első kocsikat a tervek szerint 2018 szeptemberében veheti át az SNCB, az alapmegrendelés utolsó járműveinek érkezése pedig 2021-ben esedékes – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek