A Porte Marguerite de Navarre téren újabb mozgólépcső-lejtakna épült, amely a komplexum egyes részeinek felszínről történő elérését rövidíti le. Tanulságos, hogy egy ilyen nagyméretű átszállóegyüttesnél már nem csak az egyes vonalak közötti átszállási távolság nyúlhat meg nagyon, de a felszíni megközelítés optimumát is nehéz meghatározni.

Nagyvonalú, mozgásra ösztönző tér (forrás: archdaily.com, a képre kattintva galéria nyílik)

Ugyancsak elgondolkodtató, hogy egy több évtizede üzemelő létesítményt bővítése készült el, mert változtak az igények és a preferenciák. Semmi nincsen kőbe öntve, sem örök időkre betonba, ahogyan ezt néha hajlamosak vagyunk elhinni.

A hatalmas száj egy korábban itt terpeszkedő autóparkoló helyén épült, és minden ismérvét nélkülözi annak az építménynek, melyet nálunk lejtaknának neveznek. Nem ferde cső, hanem egy tágas tér, zártság helyett nyitottság, tűzbiztonsági őrület és túlbiztosítottság helyett tetszetős anyagok, például az ilyen helyen szokatlan fa használata dominál.

Külön finomság a Metro és az RER emblémáinak megjelenítése: a fából készült árnyékoló-szerkezetre vetített képek a fontos irányokból torzítás nélkül láthatók, alulról nézve azonban jelentés nélküli, de esztétikus fényvonalakat rajzolódnak ki a felületeken. Mire képes a kreativitás!

Igen, itt is vonhatunk budapesti párhuzamot: egyszer, ha majd a Deák téri metróállomásoknak megépül az északi kijárata a Gödör irányába (igény lenne rá!), a hasonló formálás, anyaghasználat és szemlélet minden további nélkül követhető lenne.

Tetőépítmény békaperspektívából

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!