Érdek nélkül tetszik: a lényeg nem változott

iho/zöldút   ·   2015.10.18. 13:45
essex_bringa0

Boldogság, békeidők a harmincas évek Angliájában (fotó: Daily Mail)

Ilfordban járunk az Eastern Avenue-n ma koradélután, nem messze Londontól, kelet-északkeletre. A fekete-fehér Daily Mail felvétele valamikor a harmincas évek végén készült, a Google-képernyőmentéseink néhány perccel cikkünk megjelenése előtt.

Gyakorlatilag „semmi nem változott”: a védőkorlát ugyan eltűnt, az utat újraaszfaltozták, és a kerékpársávot is újrakövezték, de a közel nyolcvan esztendő múlását mintha csak a fa növekedése jelezné.

Ilford, „fentről” a Google térképéről...

Meg a parkolás „technika” változása: ma ugyanis az Eastern Avenue máshogy kétsávos, mint annak idején: most mindkét sávján robognak az autók, akkoriban bőven elég volt a belső sáv a folyamatosa haladásra. Ennek ellenére, már akkor tudták, jobb, ha a kerékpárosok elkülönített, „zárt” sávban haladnak: a két utat rendes padka választotta el egymástól. A gyalogosokat meg kerítés védte az „őrülten száguldozó” bringásoktól.

...és „testközelből”. Ennél pontosabb szget nem „engedett” a Street View, de körülbelül ott vagyunk, ahol közel nyolcvan éve

Ma már egyik sincs, épp ezért van arra lehetőség, hogy a kerékpárosok „megosztozzanak” a parkolni vágyókkal a kerékpársávon. Mint általában mindig utóbbiak győznek, és az előbbiek a megértőek és a nagyvonalúak.

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: egy cserkészrepülő

Érdek nélkül tetszik: marhajó

Érdek nélkül tetszik: kötelékben az Álomgéppel

Érdek nélkül tetszik: fotómodellek és mások

Érdek nélkül tetszik: a veszélyes Hattyú

Érdek nélkül tetszik: londoni luxus, majd száz évvel korábbról

Érdek nélkül tetszik: Vihar Oshkosh felett

Érdek nélkül tetszik: szép dolog az elmúlás

Érdek nélkül tetszik: Lufiparádé

Érdek nélkül tetszik: akár a Hanzák virágkorában

Érdek nélkül tetszik: közel a Lódarázs

Érdek nélkül tetszik: pekingi „eklektika”

Érdek nélkül tetszik: két harcos Anglia fölött – videó!

Érdek nélkül tetszik: micsoda sorfal!

Érdek nélkül tetszik: magányosan az óceán fölött

Érdek nélkül tetszik: a pályamesterek álma

Érdek nélkül tetszik: Showtime!

Érdek nélkül tetszik: a véletlen műve volna?

Érdek nélkül tetszik: dúcok sűrűjében

Érdek nélkül tetszik: a munka szobra Afrika közepén

Érdek nélkül tetszik: milyen volt szőkesége súlytalanul?

Érdek nélkül tetszik: karcsú, fehér, és nagyon emelkedik

Érdek nélkül tetszik: nemcsak a fiúk „játéka”

Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek