Az évszakváltás legbiztosabb jele, hogy előkerülnek a világ legjobb, leghíresebb, legszebben repülő kötelékeinek programjai: nos akár a látvány, akár a várható események szempontjából kiemelkedik az az anyag, amit a napokban a francia légierő adott ki, és amely szerint a legrégibb, ma is működő formáció, a Patrouille de France március közepétől egészen május elejéig az Egyesült Államokban turnézik, ezzel is emelve fényét a centenáriumi ünnepségeknek: száz éve, hogy az USA az Antant oldalán belépett az I. világháborúba.

Az áttelepülő kötelékről készült friss fotókon és videókon látszik a nyilván az alkalomra tervezett különleges farokfestés. A gépek már ezt viselték a hétvégén tartott első idei fellépésen: Méribel több, mint különleges helyszín volt, amint az egyik gépről készült káprázatos felvételeken látható, a kötelék alaposan kihasználta a Francia Alpok festői hátterét, de ehhez az kellett, hogy időnként rendesen besüllyedjenek a gépek a sziklafalak közé...

A nagy atlanti utazás már csak azért is időszerű, mert az utolsó fellépése a formációnak az óceán túlpartján harmincegy éve zajlott. Most tizenkét bemutatója lesz az „Őrjáratnak” szerte az Egyesült Államokban, és gyaníthatóan láthatunk majd újabb fantasztikus felvételeket, amikor a kötelék a Szabadság-szobor, a Grand Canyon, a Golden Gate fölött repül, vagy amikor együtt lesz látható a levegőben a Patrouille és a Blue Angles illetve a Thunderbirds. A két ugyancsak jeles amerikai csapattal Pensacola illetve Las Vega-Nellis légterében lesz közös fotózásra alkalom.

Még néhány érdekesség: a 10 Alphajet 70 főnyi személyzettel és egy Airbus A400 Atlas kíséretében repül át a nagy vízen, aztán tovább az amerikai kontinens felett. Az átkelést valahol a brit szigeteken, Izlandon, Grönlandon és Kanadában kell majd tankolásra megszakítani. A Langley bázison pedig a csapat a háromhatalmi légi hadgyakorlat fényét emeli, ahol együtt repülhet majd a a US Air Force F-22-esével, a RAF Typhoonjával, és természetesen csatlakozik majd a nagy csapathoz – az Armée de l'Air Rafale harci gépe is.

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: megéri közel menni

Érdek nélkül tetszik – tetszett: a Malév

Érdek nélkül tetszik: illetve dehogy!

Érdek nélkül tetszik: a város felett, éjszaka

Érdek nélkül tetszik: december 26., a játék napja

Érdek nélkül tetszik: magyar trió Hobbitföld felett

Érdek nélkül tetszik: szúnyogok és vadludak

Érdek nélkül tetszik: az egyik legaranyosabb magánvasút

Érdek nélkül tetszik: a Boszorkányok madara

Érdek nélkül tetszik: boltívek egy gyönyörű pályaudvarról

Érdek nélkül tetszik: St. Maarten búcsúja a kék Jumbóktól

Érdek nélkül tetszik: hősi barikádok lettek

Érdek nélkül tetszik: 70 év X-gépekkel a kiszáradt tó felett

Érdek nélkül tetszik: az élet buszai

Érdek nélkül tetszik: szépséges születésnapos

Érdek nélkül tetszik: vikingnek lenni jó

Érdek nélkül tetszik: egy MiG átrepülte a vasfüggönyt

Érdek nélkül tetszik:hétköznapi hullámvasút

Érdek nélkül tetszik: ünnepi frázis, cargóban elbeszélve

Érdek nélkül tetszik: bál az Operában 2.

Érdek nélkül tetszik: madárember a domb fölött

Érdek nélkül tetszik: bandázó Zetorok a Dunaferr iparvágányain

Érdek nélkül tetszik: Kommandó élni akar

Érdek nélkül tetszik: 110 éves büszkeség

Érdek nélkül tetszik: Ancsával fordulózni...

Érdek nélkül tetszik: a repülővonat

Érdek nélkül tetszik: a Radikális Radiál

Érdek nélkül tetszik: a környezet fontossága

Érdek nélkül tetszik: száz év Boeing

Érdek nélkül tetszik: a mindig vidám virágvillamos

Érdek nélkül tetszik: pörgő felvontatás

Érdek nélkül tetszik: az egyik legöregebb hegymászó

Érdek nélkül tetszik: csoportkép szárnnyal, terminállal

Érdek nélkül tetszik: egy kis gőz a metróban

Érdek nélkül tetszik: a Sárkány a Marsra tart!

Érdek nélkül tetszik: őrült leleményesség

Érdek nélkül tetszik: a mosolygó óriás

Érdek nélkül tetszik: a repülő metró

Érdek nélkül tetszik: Iho-ihlet, a Hold és a repülő

Érdek nélkül tetszik: a nyugalom szigete

Érdek nélkül tetszik: új gép az öböl felett

Érdek nélkül tetszik: a lerajzolt valóság

Érdek nélkül tetszik: Human Fly, a fenegyerek

Érdek nélkül tetszik: Micimackó is így szorult be...

Érdek nélkül tetszik: ki repül háton?

Érdek nélkül tetszik: versenyszellem

Érdek nélkül tetszik: az egykori és az élő legenda

Érdek nélkül tetszik: kerti vasút a hőskorból

Érdek nélkül tetszik: katonás koreográfia

Érdek nélkül tetszik: megvan az első szivarok egyike!

Érdek nélkül tetszik: a Jég Repülői és a jeges repülő

Érdek nélkül tetszik: varázserdő az Alföldön

Érdek nélkül tetszik: égből az ünnep

Érdek nélkül tetszik: Oravecz és Coelho helyett

Érdek nélkül tetszik: a magától értetődő szépség

Érdek nélkül tetszik: a civilek ereje

Érdek nélkül tetszik: hát akkor repüljünk!

Érdek nélkül tetszik: potyázás a büfénél

Érdek nélkül tetszik: csinos hölgy kávézik, kilátással

Érdek nélkül tetszik: álom, ötven éve

Érdek nélkül tetszik: harci gépek békés őszi repülése

Érdek nélkül tetszik: az első

Érdek nélkül tetszik: megunhatatlan háttér

Érdek nélkül tetszik: a lényeg nem változott

Érdek nélkül tetszik: egy cserkészrepülő

Érdek nélkül tetszik: marhajó

Érdek nélkül tetszik: kötelékben az Álomgéppel

Érdek nélkül tetszik: fotómodellek és mások

Érdek nélkül tetszik: a veszélyes Hattyú

Érdek nélkül tetszik: londoni luxus, majd száz évvel korábbról

Érdek nélkül tetszik: Vihar Oshkosh felett

Érdek nélkül tetszik: szép dolog az elmúlás

Érdek nélkül tetszik: Lufiparádé

Érdek nélkül tetszik: akár a Hanzák virágkorában

Érdek nélkül tetszik: közel a Lódarázs

Érdek nélkül tetszik: pekingi „eklektika”

Érdek nélkül tetszik: két harcos Anglia fölött – videó!

Érdek nélkül tetszik: micsoda sorfal!

Érdek nélkül tetszik: magányosan az óceán fölött

Érdek nélkül tetszik: a pályamesterek álma

Érdek nélkül tetszik: Showtime!

Érdek nélkül tetszik: a véletlen műve volna?

Érdek nélkül tetszik: dúcok sűrűjében

Érdek nélkül tetszik: a munka szobra Afrika közepén

Érdek nélkül tetszik: milyen volt szőkesége súlytalanul?

Érdek nélkül tetszik: karcsú, fehér, és nagyon emelkedik

Érdek nélkül tetszik: nemcsak a fiúk „játéka”

Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!