Érdek nélkül tetszik: nemcsak a fiúk „játéka”

iho/zöldút   ·   2015.05.09. 21:15
pneu-eger0

Az ötlet zseniális: levegőből valószínűleg mindig lesz elég, így ha a fejlesztők képesek olyan konstrukciókkal előállni, amelyek valamilyen szempontból felvehetik a versenyt a hagyományos autókkal, akkor akár ez is lehet a mostani benzinfaló járművek alternatívája. A bökkenő egyelőre az, ezek a rendszerek viszonylag kedvezőtlen hatásfokkal működnek, ezért első sorban rövid távokon, például városi autókban jelenthetnek megoldást.

És amíg nem terjednek el, addig marad a kísérletezés, és az ebből is következő verseny. Mint most Egerben is. Már nyolcadszor rendezik meg Hevesben a viadalt, már régóta nemzetközi, de most minden eddiginél több, 48 csapat méri össze tudását, közülük 24 érkezik a határon túlról. A Pneumobil Versenyt hét évvel ezelőtt a hazai mérnökhallgatóknak szervezték meg először azzal a céllal, hogy nívós esemény keretében adjanak számukra gyakorlati feladatot, egyidejűleg felhívják a figyelmüket a sűrített levegőre mint alternatív energiafajtára.

A Debreceni Egyetem Főnix csapatának járműve a 8. nemzetközi Aventics pneumobil versenyen az egri Érsekkertben. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/ Komka Péter)

Az idei egri, még pénteken kezdődött versenyen három versenyszámban bizonyíthatnak járműveikkel a versenyzők. A hosszú távú futamon az a csapat nyer, amelynek járműve a legnagyobb távolságot képes egy palacktöltettel megtenni a pályán. Tavaly 7776 méter kellett a győzelemhez, azaz csaknem 13,5 körre volt elég a sűrített levegő a kijelölt 580 méteres szakaszon.

Az ügyességi futam során egy bójákkal jelölt pályán kell három menet alatt minél jobban teljesíteniük a versenyzőknek. A gyorsulási futam győztese pedig az lesz, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti sűrített levegővel meghajtott járművével. Az elmúlt év győztesének 24,229 másodpercre volt szüksége a 220 méteres sprinthez, és a célba érkezéskor 46,6 kilométer per órás sebességet ért el.

A zsűri a legeredetibb konstrukciót is díjazza, és minősítik a diákok által kiépített telemetrikus rendszereket is.

Az viszont biztos, a szépségversenyt a lengyelek, a Military University of Technology KBM Polska csapata nyerte.

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek