Eredményes diéta illóolajok segítségével

iho   ·   2020.05.08. 10:01

(x)

Vagyis rámutatunk a különféle illóolajok jótékony hatásaira, emellett pedig konkrét receptet is mutatunk neked, aminek az alkalmazásával könnyebben állhatsz ellent az „éhség-rémség” kísértésének.

Fogyókúrázni úgy is lehet, hogy közben kellemesen érzed magad

Sok-sok lemondás, szenvedés és kegyetlen éhezés. A legtöbbeknek ezek a cseppet sem pozitív körülmények ugranak be a fogyókúra szó hallatán. Pedig egyetlen paradigmaváltással meg tudod fordítani azt, ahogyan a diétára gondolsz.

Sokkal inkább célszerű egyfajta kalandként, kihívásként tekinteni a fogyókúrára. Kipróbálsz valamit, aminek a hatására egészségesebbnek, fittnek és boldogabbnak érezheted magad. Mindezt ráadásul olyan eszközökkel is támogathatod, amelyek elsőre talán nem is jutnának az eszedbe.

Az illóolajok párologtatására használható készülékkel segítheted a diétád eredményességét

Természetesen nem szeretnénk rózsaszín ködbe burkolni a fogyókúra fogalmát. Diétázni sokszor nem könnyű, mert szakítani kell a régi szokásokkal, újakat kell kialakítani, és bizony sok esetben a farkaséhséggel is szembe kell nézni.

Ezeket az embert próbáló kihívásokat sokkal jobban fogod tűrni, ha komfortosabb körülményeket teremtesz magad körül. Ennek pedig az is a szerves részét képezi, amilyen illatokat otthon tartózkodva belélegzel.

A Szellőző shopnál kapható modern diffúzorok, vagyis az illóolajok párologtatására használatos szerkezetek abban lesznek a segítségedre, hogy a lakásban megnyugtató illatok terjengjenek. Olyan aromák, amelyeknek a hatására nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és vidámabb leszel. Vagyis abba a lelki állapotba kerülsz, amely a fogyókúrád sikeressége szempontjából ideálisnak tekinthető.


Mutatunk egy nagyszerű illóolaj-keveréket, hogy jobban menjen a diéta

A recept a következő: keverj össze 3 ml grapefruit (Citrus paradisi) illóolajat, 2 ml édesnarancs illóolajat, (Citrus sinensis), 0,5 ml fahéj illóolajat (Cinnamomum Zeylanicum), továbbá 1ml szegfűszeg illóolajat (Eugenia caryophyllus). Ha ezzel megvagy, akkor a kapott keveréket töltsd ki egy előzetesen már fertőtlenített üvegbe.

Gyakorlatilag a relaxált állapotodhoz vezető tuti elixírt fogod így megkapni, amit akár a zsebkendődre csepegtetve bárhol és bármikor be tudsz lélegezni. A tartós és valóban hatásos eredmény érdekében persze leginkább az otthoni párologtató készülékbe célszerű csepegtetned a keverékből.

Így otthon filmet nézve, a laptopnál ülve, olvasva vagy pihenve észrevétlenül lélegezheted be a megnyugtató aromákat, ennek hatására pedig sikerrel veheted a diétával kapcsolatos akadályokat is.

Kapcsolódó hírek