Erős húsvétot tudhat maga mögött a MÁV-Start

iho/vasút   ·   2019.04.27. 18:00
400px_mavstart_ic

Az idei húsvét négynapos, hosszú hétvégéjén országszerte 13 ezer 186 vonat közlekedett, melyekre 615 ezren váltottak menetjegyet. Ez a tavalyi húsvéti hétvégéhez képest jelentős, több mint tizenhét százalékos utasszám-növekedést jelent. Idén kevesebben hagyták az elővételi jegyvásárlást az utolsó pillanatokra a visszautazások esetében, valószínűleg ennek is tudható be, hogy szombaton és vasárnap húsz százalék feletti volt a növekedés.

Idén húsvétkor 615 ezren váltottak jegyet a MÁV-Start járataira, bő tizenhét százalékkal többen, mint a tavalyi négynapos ünnepen (fotó: MÁV-Start)

A MÁV-Start tájékoztatása szerint egyre többen váltják meg a jegyeket az önkiszolgáló csatornákon: húsvétkor a vonattal utazók negyvenegy százaléka online és a Vonatinfó applikáció segítségével, vagy jegykiadó automatából szerezte be a menetjegyét, míg pénztárban mindössze az utasok ötvenkét százaléka vásárolta meg. Az utasok hét százaléka a fedélzeten váltott jegyet.

Húsvétkor is sokan ismerték fel az előnyét annak, hogy a menetjegyek okostelefonok, tabletek képernyőjén is bemutathatók a jegyvizsgálóknak. Ez a lehetőség már több mint két éve adott, 2018 nyara óta pedig az Android és iOS operációs rendszerre letölthető Vonatinfó mobilalkalmazásból is lehet e-vonatjegyet vásárolni. A vasúttársaság legújabb jegyváltási megoldása gyorsan népszerűvé vált, hiszen az utasok így akár úton a vasútállomás felé, mobiltelefonon, pénztár előtti sorban állás nélkül is meg tudják venni a jegyüket.

A fejlesztések népszerűsítése érdekében a vasúttársaság öt százalékos kedvezményt ad az automatából történő vásárlásnál, az e-vonatjegyek pedig tíz százalékkal olcsóbbak, mint ha pénztárban váltana jegyet az utas, a menetrendben @ jelölésű, csúcsidőn kívüli vonatokra pedig e-vonatjegy vásárlásánál húsz százalékos árengedmény vehető igénybe a legalább száz kilométeres utazások esetén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek